Hogyan legyünk egyik napról a másikra sikeresek?

Spoiler: sehogy!

A sikerre gyakran évekig várni kell.

Nem hiszek a szerencsében. Nem úgy, ahogy azt a mindennapokban használjuk, sokkal inkább értelmezem úgy, hogy ahhoz, hogy a szerencse rád találjon, jókor kell lenned a jó helyen. Azt azonban Neked kell tudni, hogy mikor és hol van az a bizonyos “jó”. Tehát, én a saját sikeremet értem el, a saját szerencsémet csináltam meg. Ez nem olyan dolog, amire várni kell, vagy rohanni felé. Ez egy gondolkodásmód, melynek lényege, hogy képesek vagyunk bízni a saját ítélőképességünkben és abban, hogy helyes döntéseket hozunk. Ezt nevezem én magabiztosságnak – vagyis a saját magunkba vetett hitnek. Öt éve olvastam egy blogot erről, melyben az állt, hogy önbizalmunk nem a korábbi tapasztalatainkon és a külső megerősítéseken kell alapulnia, hanem saját magunkon és cselekedeteinkbe vetett hiten. Azok az emberek képesek nagy dolgokat elérni az életben, akik CSELEKEDNEK, és ezáltal tesznek szert megingathatatlan előnyre.

Az iskolában még kételkedtem a képességeimben, a tudásomban: hogy valóban fel tudok szedni egy jó csajt, vagy kiváló jegyeket tudok szerezni, vagy abban, hogy a röplabdacsapat játékosa, kapitánya vagy a nemzeti válogatott tagja lehetek. Folytatva a listát, abban, hogy felvegyenek az általam preferált egyetemre, magas szintű matematikatudást szerezzek, megtanuljak olyan szinten angolul, hogy egy amerikai egyetem külföldieknek szóló programjában részt vehessek, ott munkát szerezzek, bejussak a VIP rendezvényekre, megalapítsam a saját vállalkozásomat (ahelyett, hogy alkalmazott legyek), ügyfeleket szerezzek, akik a tudásomért fizetnek, előadásokat tartsak emberek előtt, akik remélhetőleg valamivel akár többek lesznek az általam elmondottak nyomán.

Most jön a vicces a dologban: EZEKBE MIND BELEBUKTAM. Féltem, és elbuktam. Volt egy lány a gimnáziumban, akiért teljesen odavoltam. Happy end? Aligha. Sosem mertem elmondani neki mit érzek. Helyette a barátja próbáltam lenni, vagy éppen kifogásokat gyártottam, hogy miért ne valljak színt neki, vagy ha mégis megtenném, akkor hogyan kellene nekifognom – elméletben. Akkora lúzer voltam. Hogy miért? Elvesztegettem az életem ezen részét.

Szerencsére vagy sem, erre akkor döbbentem rá – 17 évesen – amikor elvesztettem a nagypapámat. Ez nagyon szíven ütött. Az időnk véges. Tehát nem engedhetjük meg, hogy holmi félelem eltántorítson minket a kínálkozó vagy kiharcolt lehetőségektől. 100 év. Ennyi adatik maximum fizikai valónknak. Szóval hozzuk ki belőle a lehető legtöbbet. Még most, 11 évvel később is, minden nap emlékeztetem magam erre: kövesd az álmaidat, és tegyél érte! Hát így tettem akkor is. Megtaláltam a módját, és szerelmet vallottam a lánynak, aki kikosarazott. Összetört a szívem, de boldog voltam, hogy legalább megtettem.

Hirtelen egy új érzés kerített hatalmába: a cselekvés ereje. Erőre van szükségem ahhoz, hogy cselekedjek – és akkor senki nem tud megállítani. Elkezdtem ebben hinni. Miért? Egy kis lépés a cselekedetek ösvényén megtanított arra, hogy képes vagyok elérni azt, amit akarok. Csak annyit kell tennem, hogy kidolgozok egy tervet a szükséges lépésekkel és teszek érte. Fontos, hogy itt nincsen ingyen kaja, potyautas verzió. Van egy vicces mondás: a Karma valójában egy kurva, szóval csak meg kell tanulni lefektetni?. Néhány gondolatom alakult ki a félelemmel való kapcsolatról. A félelem nem olyan dolog, amitől rettegni kell, tekintsük inkább motivációnak! Ahelyett, hogy nem tágítunk mellőle, csak hátat fordítunk neki, tanuljunk meg táncolni vele, majd idővel megzabolázni és a saját hasznunkra fordítani. Lassan, de megtettem ezt. Változtattam, és az összes fent említett dolgot véghezvittem: felszedtem a lányt, bejutottam az álomegyetemre, részt vettem a külföldi programban, Hallgatói Önkormányzat elnöke lettem és létrehoztam egy sikeres vállalkozást – apró, lassú léptekkel. Talán a legfontosabb, hogy a saját szabályaidat kövesd. Nem mondom, hogy én mindig így csinálom. Amikor a félelem felülkerekedik rajtam, és elbukom a kis vagy nagy dolgokban, amint rájövök a hibára, minden erőmmel azon vagyok, hogy kijavítsam, és a jó irányba tereljem a dolgokat.

Természetesen ez nehéz. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Néha úgy tűnik mindez túl nagy idő-, és energiaráfordítás. Habár kemény, mégis eszerint a szabály szerint élek. Gyakran emlékeztetem magam arra, hogy nem kell sehova rohanni, érdemes minden pillanatot kiélvezni, amiért megharcoltam. Ahogy a mondás is tartja: ?sok idő lesz, amíg egyik pillanatról a másikra sikeres leszel, de egyszer eljutsz addig.? A lényeg, hogy közben az út alatt nagyon jól érezd magad.