Idén Augusztus végére esett a totál kikapcsolódás. Minden évben igyekszem egy hetet találni, amikor tényleg kiszedem magam a napi rutinból és teljesen más dolgokra fókuszálok. Valaki ezt semmit tevésnek nevezi, én kikapcsolódásnak és az agyam resetelésének 🙂 Idén ezt Máltán tettük meg. Egy szuper hotelben lakhattunk, amit ebben a vlogban be is mutatok nektek, valamint bejártunk néhány helyet a szigeten, például Valetta legjobb koktélbárját, az Alchemy-t. Meg kell mondanom Málta belopta magát a szívembe. Had mutassam meg nektek is!:) Íme a két részből az első.
Képzeljétek, egy éve vlogolok magyarul!!! Pont egy év a Szigeten kezdtem az első magyar vlogom, valamint az első Villámkérdések beszélgetőpartnere Gerendai Károly, a Sziget alapítója volt. Klisé, de dúrva, hogy eltelt ennyi idő. Idén is ki szerettem volna jönni mindenféleképpen, és szerencsére sikerült is – Károlynak köszönhetően. A csavar amit a mostani vlogba be szerettem volna tenni, az annak a kutatása, hogy ki miért jön ki a Szigetre. Na nem emberek, hanem márkák, kitelepülések, kezdeményezések. Tudtam beszélni jónéhány számomra érdekes témáról – remélem nektek is tetszeni fog.
Szabolcs a 35. születésnapja küszöbén úgy döntött, hogy nyugdíjba megy. Megél a megtakarításaiból. Emberkísérlet saját magán, ami másokat is inspirálhat.
Részletek a beszélgetésből:
6:12: Nem tart semmit sem cikinek magában, mert mára már elég elfogadóvá vált. Például ha egy negatív kommentet kap, akkor nem egyből reagál, hanem vár pár napot.
7:25: Szoktak furcsa dolgok történni vele? Egyre kevésbé néz úgy a világra, hogy bármi is furcsa lenne. Egy teljes story erről a podcastben hallható.
7:39: Kedvenc idézete nincs, de sokat tudna, mondani, egyik Bob Marley-től az Everything gonna be all right.
8:07: Óriásplakátot a Duna közepére helyezné és azt írná rá, hogy Don’t worry, be happy”
8:36: Izgalomba hozza, amikor egy új befektetés után kutatás. De a portfóliója nagy része alacsony kockázatú részvényekben van.
10:15: Esténként és hétvégenként a szenvedélye a wind-surf, valamint az olvasás. Annak örülne, ha egyszerre több könyvet is tudna olvasni. És kamionozni is imád, ami közben a hangoskönyvek a kellemeset a kellemesselt jelentik.
11:52: Főbb döntési pontok. A rosszul sikerült matek érettségi, és hogy csak egy OKJ. Valamint, hogy a multis karrierjét ott hagyta.
19.46: Amit a világban lát, mint tanács és ő baromságnak tartja az a feltétel nélküli pozitív gondolkodás.
20:38: Amiben ő hisz és nehezen bizonyítja, az a korai nyugdíjazás lehetősége.
20:50: Könyvet nem szokott ajándékozni. Mr. Money Mustache és Sólyomi Dávid Osztalékból szabadon könyve.
22:25: Reggeli rutinja egy 3 órás jóga és meditáció.
23:32: Emailezési trükkök. Van néhány filterezés amit használ, de szokták mondani, hogy az a probléma ami nem oldja meg magát, az nem is jó probléma.
24:30 Élete legjobb befektetése, top3 részvény a videóban. Plusz a jóga.
25:28 Ha minden erőforrás rendelkezésére állna, akkor a gyerekek oktatására fókuszálna.
Sok a pörgés, így most a kellemeset a hasznossal ötvözve, egy rövid vlogot tesztelek. Szinte 5 perc és két gondolatot mutat be: milyen élő tévében szerepelni és milyen Instagram trükköket javaslok.
A konyhafőnök második helyezettje és ezt a legpozitívabban mondja magáról. Az interjúból kiderül, hogy miért gondolja így: másodiknak sokszor jobb lenni, mint elsőnek. A világ egyik legnagyobb márkájának volt marketingese, majd egy “vagány gasztroarccá” vált. Ő így fogalmaz. 30 évesen elhatározta, hogy kilépve a komfortzónájából, új területeken méretteti meg magát. Ezen az úton járva szeretett bele a gasztronómiába és a futásba. Marathonokat fut, tévés műsorokat vezet, mellette ügynökségben is dologzik. Hogy juthat el valaki ide? Nézd meg a beszélgetést, belőle kiderül.
Itt az első magy DJI Ronin-S unboxing és teszt, összehasonlító videókkal, na meg pro-contra érvekkel. Hosszú, részletes.
Idén jelentette be a DJI a Ronin-S videós stabilizátorát, ami egyből a szakmai körök egyik legfelkapottabb témája lett. Ugyanis ár/érték arányban mindent ver. Olyan funkciók kerültek bele, ami eddig csak sokkal professzionálisabb gimbal-okban volt elérhető és komoly szaktudás kellett hozzá.
Lehet ez egy valós belépési opció, netán a profiknak alternatíva? Olyanoknak akik az Osmo-nál komolyabb eszközt akarnak, mert nem csak iPhone-al kameráznak? Vagy a profi esküvői-, és céges videósoknak kötelező kellékké válhat?
Benyomásaimat és gondolataimat az eheti vlogban osztom meg.
Ökrös Gergely a magyar kereskedelmi tévézés meghatározó alakja. Most 20 éves pályafutása alatt több csatornámál is dolgozott, számos formátumot vezetett be. Karrierje elején riporterként, majd szerkesztőként tevékenykedett. Később már főszerkesztői és produceri feladatokat is elláhtatott. A TV2-höz 2008-ban csatlakozott, majd 4 év után több saját gyártású műsor vezetője lett. 2014-től a teljes TV2 csoport összes saját gyártásának vezetése is az ő nevéhez köthető, egy évvel rá pedig kreatív vezető lett. 2016-ra a teljes médiacsoport program-, és kreatív igazgatója. A több díjnyertes műsor közül néhány: Rising Start, Sztárban sztár, Survivor, The Voice. Jelenleg a kreatív igazgatói posztot tölti be. Mesélt, hogyan juthatott el ide, milyen pofonokat kapott és milyen tanulságokat vont le.
Részletek a videóból:
3:00 Miben változtatta meg a nézetéd Gergely az elmúlt években? Kiderül, hogy sorozatosan változhat egy álláspont és ez még jó is. Nem szabad tőle félni!
4:17: Kedvenc idézete: nem az a fontos, hogy te hány ember ismeretségével dicsekedhetsz, hanem az a fontos, hogy veled hányan dicsekednek és a te neved hányan ejtik ki tisztelettel.
4:50: Van valami amit cikinek érez magában vagy furcsa dolog? Nem tud megtanulni úszni. És egy ideig mindig 11:11-kor nézett az órájára.
5:51: Főbb döntései ami által azzá vált aki. Huszas években kicsit élni bele a világba, majd egy pofont kapott az első álomállást azért nem kapta meg, mert nem tudott angolul. Így fogta magát, kiment Londonba és a későbbi karrierjében meghatározó volt a nyelvtudás, aminek köszönhette, hogy az első formutámok – pl. Survivor – bevezetésében résztvehetett. Annak, hogy kilépett a komfortzónájából.
8:41: Kedvenc kudarcokra azt mondta, hogyha lovagolsz, akkor biztos le fogsz esni a lóról. Számára ilyen az ügynökségi eset volt, ahova angoltudása miatt nem jutott be és ez megrázta. Néha rossz formátumot hoznak, be de abból tanulni kell.
11:10: Milyen tanácsot hall a világban, ami szerinte baromság? Csekket online befizetni nem egyszerűbb, hanem nehezebb. 11:34: Miben hisz, de nem tudja bizonyítani. Valami van Gyulán. És egy új formátum amit be kell vezetni.
12:45: Óriásplakát. Ellenséget szerezni nagyon könnyű, barátot sokkal nehezebb.
13:20: Könyv, amit sokat ajándékozik, nincs, mert testreszabottan szokott adni. De gyerekkorában sok Rejtő Jenőt adott.
14:06 Napja elejét mindig a családdal tölti, de mindenki eőtt szeret felkelni. 15:16: Milyen hobbijai vannak? Lovaglás, kirándulás családdal, kutyákkal.
Ezen a héten eléggé kiléptem a komfort zónámból. Ezt Cserta Szandrának köszönhetem. A Mentorshipből ismerem és neki is van YouTube csatornája. A Kívül belül boldogság arról szól, hogy miként rendszerezhetjük az életünkben lévő dolgokat és a lakókörnyezetünk. Igen, ez egy olyan kolab, ahol erre törekedtünk… Én tényleg szeretem a rendet, csak valahogy sosem sikerül megtartani. Pedig annyira bejön Casey Neistat irodája, ahol mindennek megvan a helye. Vagy Garyvee dicsőség fala. Ehhez képest nálam mindig minden elúszik. De ezentúl nem! Szandrával átnéztük az irodát és adott néhány király tippet és már most is amikor ezt írom és a videót töltöm fel érzem, hogy mennyire használ és mennyivel produktívabbnak érzem magam! Csupán néhány rendszerezési trükk, nameg néhány dobozni szemét kidobása, ami teljesen feleslegesen állt itt. És máris üres a íróasztalom — pontosabban csak az van rajta, aminek kell. Mindeközben mindennek megvan a helye: tudom hova nyúljak ha extra kábel kell, vagy egy akkumlátor, hol van a lencsetisztítom és a több évnyi backup winchesterek. Úgy érezm ez még csak a kezdet és ezt folytatni fogom!
Egy hosszú hétvégés nyaralásra elugrottunk. És persze ilyenkor jön a késztetés, hogy az egyik témát, amit nagyon rég szerettem volna elmesélni nektek, megcsináljam. Adta magát a helyszín, remélem tetszik a formátum. Positioning Statement -ről beszélek ebben a videóban. Ha nem tudod mi ez, feltétlen nézd meg! Ha tudod és úgy érzed, van mit fejleszteni, akkor is 🙂
Ha bárki nem ismerné Almási Kittit, klinikai pszichológusként a szakterülete az önismeret. Már nem csak a négy fal között, hanem számos előadáson és könyvön keresztül segít embereknek. Sőt, egy YouTube csatornát is indított.
A beszélgetésből gondolatok: 2:06–3:56 – Miért úgy öltözködik Kitti, ahogy. (3:38-3.56: Azért nagyon fontos, mert annyira olyan világban élünk, hogy a forma elveszi a figyelmet a tartalomról, hogy jó ebben egy ellenpólust szolgálni.) 4:02: Mi az a gyerekkorában kapott impulzus, ami mai napig végigkíséri? 4:40: Olyan sokat olvasott Édesapja, hogy a könyvesboltból kölcsönkapta a könyveket 5:07: Mit tanácsolna a 20 éves önmagának? 5:49: Hogyan lendülhet át az ember olyan keserves pillanatokon, amikor nehéz hinni abban, hogy nemhogy egyről a kettőre, de egyről a másfélre hogy fog jutni. Ehhez adna magának bíztatást. 6:28: A világ igazságtalansága, miért ez van, miért ezt kapom? De utólag látva tudja, hogy sok köze volt ahhoz, hogy ide jutott 6:43: Kedvenc kudarcai 7:07: Milyen formái vannak az irigységnek. Kitti mindig affelé fordul, hogy nem baj, majd nekem is lesz. Erőt merít. 7:37: A bérlet megvásárlása is komoly problémát jelentett, közben pedig egy autó iránt vágyakozott 8:22: Egy idézet, gondolat, ami mentén éli az életét: Hamvas Béla “Amikor nem tudod, mi lesz, akkor kezdesz el élni.” 9:17: 30 éves önmagának mit tanácsolna? Akkor szülte az első gyermekét és sokkal inkább megélné az összes olyan pillanatot pozitívként, ami egy kisbabával együtt jár. Túl sok időt szentelt annak, hogy megfeleljen, pedig el kell engedni és csak nézni a kisbabát, önfeledten megélni a pillanatokat. 10:13: Az emberekbe vetett bizalommal kapcsolatban változott meg Kitti véleménye az elmúlt években. Már nem tud olyan könnyen nyitni és bízni az emberekben, viszont aki(k)ben igen, az egy rendíthetetlen alapot szolgál. 10:58: A legtöbbször hallott tanács, amit Kitti hall a világban, hogy “ne hasonlítsd össze magad másokkal”. Igenis össze lehet hasonlítani magunk, sőt kell is, de nem úgy ahogy gondolnánk: teljesítményedet ne másokhoz mérd, de összességében kell, mert így tudod megtalálni a számodra megfelelő helyet egy adott szituációban vagy társaságban. De abban, hogy neked miben kell fejlődnöd, azt magadhoz mérd. Minden csak nézőpont kérdése, ami számít, hogy tisztában legyünk magunkkal és saját elvárásainkkal. 13:51: Valami amiben hisz, de nem tudja bizonyítani: hogy állnak mások ahhoz, amikor valaki csak úgy adni akar. Hogy fogadunk egy ajándékot és miért mindig a rosszat keressük benne. Mint egy hosszabb YouTube videó, aminek feltöltése után pár perccel már megjelenik néhány dislike. Azt nem hiszik el az emberek, hogy magukkal szúrnak ki. 15:04: Azt hiszik, hogy azzal hogy a hiányérzetükhöz tartozó rosszérzésüket áttolják a másikra, akkor megszabadulnak tőle, pedig nem. 15:17: Az embereknek néha meg kell engedni, hogyha rosszul akarják magukat érezni, akkor nem szabad őket rángatni a másik oldalra 15:24: Kittit leginkább a kihívások hozzák izgalomba. Az állandó egyetértés untatja. Ezért is szereti az olvasást és a filozófiát, ugyanis amikor valaki ki tudja őt rángatni valami olyanból amit mélyen hitt, és az egészet megrázza, megkérdőjelezi – persze jó indulattal -, az óriási élmény. 16:28: Estkénként, hétvégenként milyen szenvedélynek él? Futás, lovaglás 17:03: Milyen főbb döntési pontok végett vált azzá aki ma. 19:30: A humor egy jó oldódási lehetőség. 19:35: Kitti kedvenc kudarca amikor már teltházas előadásai kezdtek lenni és rájött, hogy ez nem jár neki és alázatot tudott tanulni. 20:14: Nem te döntöd el, hog mások mire kiváncsiak és ha te szolgálni akarsz, akkor ebből kell kiindulni. 20:10: Legjobb befektetése két dolog 20:43: Mi a legjobb tanács amit kapott a pszichológusától? 22:05: Melyik könyvet ajándékozza Kitti a legtöbbet? Márai Sándor Füves könyve, Ancsel Éva Százkilencvennégy bekezdés az emberről. 23:54: Mi az amit cikinek érez magában 25:54: Reggeli és napi rutinok. 26:47: Az óriásplakát kérdésnél (hogyha bármit írhatna rá és bárhova helyezhetné), az is kiderül, hogy szereti a spontenalitást és előszeretettel hasznmálja az előadásai közben is. 27:46: Ha minden erőforrás Kitti rendelkezésére állna…
Egy hosszú hétvégés nyaralásra elugrottunk. És persze ilyenkor jön a késztetés, hogy az egyik témát, amit nagyon rég szerettem volna elmesélni nektek, megcsináljam. Adta magát a helyszín, remélem tetszik a formátum. Positioning Statement -ről beszélek ebben a videóban. Ha nem tudod mi ez, feltétlen nézd meg! Ha tudod és úgy érzed, van mit fejleszteni, akkor is 🙂
Ahogy a nyár lehet spontán, úgy lett ez a vlog is! Annyiminden történt egy hét alatt, hogy alig tudtam egy vlogba besűríteni. Másrészről pedig mindegyik olyan feltöltő élmény, hogy szerettem volna veletek megosztani.
Rozinával a Glemour Women of the Year Gáláján volt szerencsém először találkozni. Egy rövid beszélgetésünk volt egy vlogba és már ott tudtam, hogy szeretném meghívni a Villámkérdésekbe. Nem limondé lett – ezt ő mondta. Nézzétek!
Részletek a beszélgetésből:
* 02:44: Mit hozott vissza Rozinába a dzsungel?
* 3:30: Élvezd az életet nagy kanállal, de ne hagyd
* 3:55: Mit jelent a szanszkrit tetoválása? Miért nem a múlt és a jövő fontos a fókuszunk szempontjából? Mint a szöfösök a jelenben, akik elkapják a hullámot.
* 5:30: Az igazi sztárok, akik nagy dolgokat érnek el, ott nincs lazsálás, önmegtartoztatás és fegyelem. Ezért ezt a nézetét kellet helyrerázni, és így kezelni tudja mindazt
* 8:32: Kedvenc sorozatai: Breaking Bad, The Sinner, Jinx (dokumentum film)
* 10:30: Rozina úgy gondolja, hogy több érzékszervünknek kell lennie, mint amennyit használunk
* 11:40: Miért tart Rozina a túlzott technológiai evolúciótól
* 13:00: Nem szabad félni az életben, merjünk csinálni dolgokat!
* 15:30: Élete egyik legnagyobb kudaracaként éli meg, hogy nem nyerte meg a Konyhafőnököt
* 19:15: Könyvajánlásai: Három óriásplakát (film), Utas és a holdvilág
* 20:10: Hogy telik a nap első 60 perce Rozinánál. Mi a reggeli rituálé, amit mindig ő csinál és ki nem hagyna és mire van rákattanva
* 22:24: Milyen kávét szabad kérni
* 22:50: A legjobb befektetése 30.000 forint alatt
* 23:25: Milyen szenvedélye van Rozinának, ami szorosan kapcsolódik is a vendéglátáshoz
* 23:57: Ha minden erőforrás a rendelkezésére állna, Rozina a csillagokon is túl menne. Mit is jelent ez?
* 24:30: Miért fontos, hogy kizoomóljunk és a saját problémánk lekicsinyítsük
Május végén egy igazi rock star hetem volt: egy héten belül végig turnéztam fél Európát és több ezres nagy konferenciákon tarthattam előadásokat és voltam jelen médiaként. Annyminden történt, hogy két részben osztom meg az élményem.
Ezek a videók hibrid formátumok, ugyanis egyben vlogok, de közben betekintést adok, hogy miként készülök fel és remélhetőleg te is találsz azonnal használható praktikus tippeket.
I’m a creative individual, speaker, photographer, CEO of B Creative, and Founder of SpringTab My team & I help Content Provider Brands with better Business Intelligence and Personalization. You can find me on the streets of Budapest, Los Angeles.