30 éves lettem én, meglepett ám az érzés. Élet tippek.

Ó év, új év. Értékelés. De ez különleges. 2015-ben töltöttem be a 30. életévem és durvábban érintett, mint gondoltam. Élet tippek és gondolatok a nagy XXX-hez.

Tinikoromban ez a szám már olyan nagynak és felnőttnek tűnt – meg is csapott az érzés, hogy az is. Már nem “fiatal felnőtt” vagyok – ahogy édesapám hívott a húszas éveimben, hanem egy felnőtt. Simán, pont. Akik ismernek megmondhatják milyen óriási becsben őrzöm ifjúságom és gyermeki hülyeségeim, de mindeközben mégis felnőttem. Felnőtt életem és problémáim vannak. Értek sikerek, kudarcok, törték össze a szívem. Ezek által kialakult egy szilárd értékrendem, ami mentén élem az életem. Ez így is van rendjén egy harminc éves embernél.

Emlékszem ahogy a 16. születésnapomon paktumot kötöttem egyik legjobb lánybarátommal, Sasival, hogy ha a nagy XXX-ig nem kötik be a fejünk, akkor összeházasodunk. Milyen távolinak is tűnt…

Két utat képzeltem el akkoriban. Ami közös bennük, hogy mire betöltöm ezt a kerek számot saját egzisztenciám lesz és eredményeim. Úgy gondolom, hogy társadalmi-, és gazdasági körülményektől függetlenül ez egy elérhető cél mindenki számára, a saját “korlátain” belül (vagy kívül). A két út egyike egyértelműen az, mikor családalapításra kerül sor.  Feleségemmel gyermekeinkkel boldogan élünk, nevelgetjük őket, de mellette van egy kellemes félpasszív vállalkozásom vagy egy jól elkülöníthető 9-5ig állásom. Ez sajnos még nem valósult meg, a másik út azonban eléggé olyan lett, mint képzeltem. Ez egy pörgős, még kötöttségtől mentes, mondhatni szabad élet, ahol a világban nemzetközi módon pörgök és értékes emberek vesznek körül. Ma ezt a work-life balance kimaxolásának nevezem. Egyéni vállalkozóként-, és startuposként ez egy jó mixet ad. Innen simán jöhet majd az egyes út is; de akár digitális nomádként is folytathatom az életem. Most mégis úgy érzem Budapest egy tökéletes bázis, ahol a magánéletemben is kiteljesedhetek.

A jeles nap “harmincadik születésnapom XXX” kapcsán egy októberi hétvégét a családommal, barátaimmal tölthettem. Felmerült, hogy van-e bármilyen tanulságom és az alapján tanácsom az élethez. Milyen tanácsot adnék a 16 éves önmagam számára? Egy prosecco-val teli beszélgetés rendbe szedett változata ez az írás, amit átjár a kettősség érzése, hiszen nem vagyok nagy híve az ilyen típusú számvetésnek. Ez mégis kikívánkozott belőlem.

Élményekre költs, ne tárgyakra. Az emlékek, a tudás örökké megmaradnak és a saját magunk értékét adják, ezeket soha senki nem veheti el tőled. Lehet, hogy egy szép karóra boldoggá tud lenni ideig-óráig, de egy a Fröccsteraszon átbeszélgetett éjszaka a barátokkal örökké mosolyt fog az arcodra csalni. Ehhez kapcsolódik, hogy ne gyűjtögess tárgyakat és tartsd a kiadásaid egy számodra kulturált szinten. Nem a státusszimbólumok számítanak és hosszú távon nem fognak kielégíteni.  Idővel rájössz, hogy mennyivel boldogabbá tud tenni egy élmény. Az ars poetica az, hogy pont ez lehet ami még új lehetőségeket is hoz magával.

Nincs olyan fontos task vagy deadline ami miatt a családot, barátokat vagy a szerelmed hátrébb kéne sorolnod. Ha ezt érzed, akkor az time management és prioritási probléma, ne a szeretteid és kapcsolataid bűnhődjenek a te problémáid miatt. Így értékeld és legyen inkább néhány igaz barátságod, mint több tucat haverod. Sőt, mondd szüleidnek mennyire szereted őket, akár naponta is. Látogass haza olyan gyakran ahogy csak tudsz és tölts velük valódi minőségi időt és programokat – amíg lehet.

Ismerd meg magad minél jobban. Vadász vagy gyűjtögető vagy? Ez nem egy jó és egy rossz válasz, csupán magas szintű önismeret. A vadász átrúgja a gátakat. Ha nem érdekel hányszor mondanak nemet, hányszor nem veszik fel a telefont és nem hívnak vissza, te akkor is mész tovább, akkor bizony vadász típus vagy. Ha a pozíció a fontos és egy biztonságos helyzetben inkább téged keressenek szívességgel, kis vagy közepes felelősséggel elvégzed amit kell a legjobb tudásod szerint ezzel hozzájárulva a sikerhez, akkor te gyűjtögető vagy. Ki kell próbálni mindkettőt és a tapasztalat után dönts minél hamarabb. Sose hagyd magad túlzottan befolyásolni vagy messzire sodródni az eseményekkel. Nem kell konoknak vagy önfejűnek lenni, csupán határozott önbizalommal bírni. A cél, önmagunk megismerése.

Kizárni minden negatívumot. Emlékszem még az érzésre gyerekkoromból, amikor felhőtlenül jól tudtam érezni magam. Tiniként is, csak lazulni. Most, harminc éves koromra pedig néha azon kapom magam, hogy az esti baráti beszélgetésen is ugrál a lábam és nézek bambán, mire a barátaim kérdezik, hogy hol járok. Hát mindenhol, csak ott nem. Ez nagyon rossz. Nem élem meg a pillanatot és beengedem a negatív impulzusokat. Meg kellett tanulnom ezeket kizárni.A képlet pedig nagyon egyszerű rá: bármi is az, ha tudsz rajta változtatni, úgy is fogsz és alakul. Ha valamin nem tudsz változtatni, akkor pedig azért nincs értelme kattogni rajta. Ne kifogásokat keress, hogy miért nem azt csinálod amit akarsz és miért nem érzed jól magad az adott pillanatban. Zárd ki a zavaró tényezőket. Emlékszel milyen érzés volt abban a pillanatban ott lenni, amikor a gimis szerelmed törte össze a szíved? Amikor Karácsonykor vártad az ajándékokat és végül megkaptad őket? És amikor az az egy gombóc fagyi volt a legjobb dolog a világon? A cél kizárni a zavaró tényezőket és ilyen gyermeki, őszinte izgalmat, boldogságot érezni — lehetőleg mindennap.

Meg fogok halni. A hideg is kiráz ahogy leírom. Emlékszem, hogy néhány éves koromban szüleim azzal nyugtattak, hogy majd 2000-re kitalálják az örök élet elixírjét. Hát 15 év telt el és azóta sem tudok a létezéséről Szíven ütött, amikor meghallgattam Steve Jobs stanford-i beszédét. Ahogy a halálról beszélt? A legdurvább motivációnak hozta fel, hogy az elmúlásunk miatt kell maradandót alkotnunk és kiélvezni a maximumot amíg itt vagyunk. Prince EA szerint az emberek 25 évesen halottak, pedig 80 évesen halnak meg. Halottak lesznek belül, mert feladják az álmaikat. Én át tudom már érezni, sokszor tettem fel a kérdést, hogy minek az egész? A boldog és értékteremtő pillanatokért. Sam Altman gyönyörűen leírta: a napok hosszúak, de az évtizedek rövidek. Hát még az élet. 2015 októbere van és csak most kezdődött az év. Az év? Most jöttem haza Amerikából, pedig annak már több mint 4 éve. De hát a diplomázásom is most volt? Az a most igazából 7 éve — és így tovább. Make it count. Csináld azt ami a legeslegboldogabbá tesz. Ne tölts időt olyan munkában és kapcsolatban ami nem tesz boldoggá. Ha több hét óta úgy érzed hogy nem jó, válts! Akkor is ha ott nem tudod, hogy mi a következő. Merj ÉLNI és érezz teljes odaadással.

Az idő az egyetlen amit nem kaphatunk vissza, bármekkora vagyonunk is lesz. Amit biztosan mondanék a fiatalabbkori magamnak, az az, hogy a meg-nem-tett utatkat vállald be.

A 20-as éveinkben bőven belefér egy don’t-give-a-fuck attitűd, ahol csak élünk bele a mába és carpe diem meg minden. Kedvenc zenekarom a Nickelback, először Amerikában hallhattam őket. Annyira állat volt, hogy megfogadtam, hogy amikor a közelembe lesznek, elmegyek a koncertjükre. Aztán pár évre rá, mikor Budapesten éltem és Párizsban koncerteztek, lebeszéltem magam róla, hogy jajj nemrég voltam Párizsban, meg drága lenne, blablabla. Hát azóta is bánom. Csak meg kell tenni -főleg fiatalon- mindent ami hülyeség.

Hiszem, hogy a gyermeki álmok iránti vágyakozás erős lökés tud lenni a megvalósításban. Ezt hívják sokanszenvedélynek. Legyenek céljaid! Ezek az álmainkból jönnek, de hogy azokat megvalósítsuk és ki tudjunk tartani, szenvedélyre van szükség. Ez a sokszor önkívületi érzés, ami reggel kilök az ágyból, ami által a sok szar mellett is pörgünk tovább. Ehhez egy óriási segítség, hogy tiszta, világos céljaink legyenek, amiket napra, hétre és évekre is tervezünk és folyamatosan értékelünk és finomítunk. (Készíts ilyet te is magadnak!) Michael Jordan úgy fogalmazott, hogy a “játék minden percét és izzadtságát imádta”. Legyen célunk a világon a legjobbnak lenni. Még ha el is bukunk, csak gazdagodunk: élménnyel, tapasztalattal, tudással. És azért Scottie Pippennek sem volt rossz a karriere…

Just do it. Az álmok akkor válnak valóra, ha teszünk értük. Beszélni, álmodni olyan sok dologról lehet, de a tettek azok amik meghatároznak minket. És azok a dolgok pedig, amiket ma teszünk, befolyásolják a holnapunkat és hogy hol leszünk 5 év múlva. Ha bármi eszünkbe jut és álmodunk róla – amit ugye kell is -, akkor nézzük meg, hogy mit tehetünk ma és holnap azért, hogy megvalósuljon. Ha úgy döntünk, hogy éppen semmit, akkor tegyük félre. A tini magamnak odaadnám David Allen Getting Things Done című könyvét és kötelezővé tenném az elsajátítását: mindent írj le és a hét egy tetszőleges napján elemezd, majd dönts: egyből vagy több lépésben elvégezhető, vagy majd valamikor visszatérsz hozzá. Így könnyebb lesz priorizálni dolgokat és konkrétan meg is valósítani azokat. Nem csak a kemény munka, hanem az okosan kitalált munkamenet is számít. Ha valami nehezen megy, annak általában két oka van: vagy nem vagy benne olyan jó és nem biztos, hogy azzal kéne foglalkoznod, vagy nincs itt az ideje, tedd félre és nézd meg néhány hónap vagy év múlva.

Merj kérni. A világ egyik legőszintébb és legvarázslatosabb mondata: Segíts, kérlek! Merd megkérdezni azt, amit teljesen kizártnak tartasz, hogy igent mondanak rá. Merj vágyni arra, ami elérhetetlennek tűnik. Biztos volt már veled olyan, hogy valamit full egyértelműnek vettél, kérted, mégis nemet mondtak rá – aztán nem is értetted miért, hisz semmi olyan nem volt benne. Na hát ha ez megtörténhet, miért ne történne meg az ellenkezője. Engem ez a gondolat ébresztett rá és azóta tényleg mindent megkérdezek. Így jutottam be az Oktober Fest-en egy sátorba – pedig teljesen esélytelennek látszott; vagy így mehettem vissza ösztöndíjjal Amerikába tanulni. Csak kérdeztem, kértem. És ha létezik a vonzás törvénye, akkor ez bizonyítja: merd kérni azt, amire vágysz.

Segíts. Nem hiszek az önzetlen tettekben, hisz az legönzetlenebb is valamilyen kielégülést, örömöt okoz számunkra. Attól még segítsünk másokon, adjunk vissza ott ahol tudunk. Mosolyogjunk. Akkor is legyünk jó arcok, amikor semmi okunk nem lenne rá.

Áldozatok. Nem leszünk jók, ha nem szeretjük azt, amit csinálunk, plusz az életben sem teljesedhetünk ki és nem leszünk boldogok. Nagyon keményen kell dolgozni. Szokták mondani, hogy valaki egyik pillanatról a másikra lett sikeres. Persze, csak előtte évek kemény munkája előzte meg azt a pillanatot. Lesznek akiknek nem fog tetszeni, hogy mindent beleadunk – őket ignoráljuk. A work hard egyben work smart. Megtanultam, ha előrelátóan hozunk olyan áldozatokat, amiket a legtöbben nem tesznek, akkor olyan életünk lesz, amit a legtöbben nem engedhetnek meg maguknak. Give and take. Simple.

Ha ideges vagy, vezesd le egyből, majd gondolkozz és csak utána cselekedj. Én hamar dühbe jövök és ezt elnyomtam magamban. Ez pedig senkinek sem jó — tapasztalatból tudom. Nem tudok koncentrálni, feszült leszek. Ezért ha bármilyen veszekedés van, sosem ott beszélem meg, hanem pár órával később vagy másnap egy semleges helyszínen. S mindig a másik felet kérem, hogy mondja el a problémáját és nyugodt körülmények között keressük meg a megoldást. A dühre a megváltás akkor jött, amikor Tiger Woods-ról olvastam. Amikor ő elront valamit, belecsapja az ütőjét a földbe, vagy akár el is dobja, üvölt. Ez nem azért van, mert elveszti a kontrollt, hanem pont az ellenkezője: pszichológusok szerint 3 másodpercünk van, hogy kimenjen belőlünk a düh. Kipróbáltam és ez valóban így is van. Szuper trükk. Azóta ezt alkalmazom és hamar lenyugszom, kiszáll belőlem az idegesség. A legfontosabb része ezután jön: higgadt fejjel kezdek el cselekedni.

Napoleon Hill után szabadon egy modern mesterelmecsoport nagyon motiváló tud lenni. Vegyük magunk körbe hasonló értékrendű, a saját megítélésük szerint sikeres, boldog emberekkel. Legyen szó egy sörözésről vagy egy konkrét probléma átbeszéléséről, ez a kör feltölt és segít fejlődni. Tapasztalatom szerint több mód van ilyen kialakítására: akár közösen létrehozni (Mentorship.hu) vagy igyekezni, hogy csatlakozhass ilyen körökbe (Egyetemi alumni, Kürt Akadémia, Első Millióm, Példakép, TEDx).

A legjobb barátaid átlaga vagy. Vagyis azoknak akikkel a legtöbb időt töltöd. Na most nézz körbe magadban. Sose akarj a legokosabb lenni a szobában. Tedd félre az egód, sőt felejtsd el, hogy létezik, ha tudod írtsd ki! Vedd magad körbe érdekes, sikeres emberekkel. Legyenek a mentoraid az élet különböző területein, tanácsadóid az üzletben, dolgozz nekik vagy alkalmazd őket. Szerencsés az, aki ilyen emberekkel valós és mély kapcsolatot alakíthat ki. Ami ebben számomra az egyik legérdekesebb, hogy ez nem egy oda-vissza kétirányú utca; valahol beleadsz, majd máshol kijön. Aki neked segít, ő mástól kapta és ez így megy tovább. Számomra ez az egyik legszebb és őszintébb dolog a világban. (Btw., ennek a couchsurfing egy csodálatos példája.)

You have to lead when no one is following you yet. Ez a siker egyik titkos kulcsa. Meg kell találnod azt, amiért ide születtél. Ezt sokszor elhessegetik az emberek, hogy ráérnek vele, de ez nem igaz. Most van a te időd és most csináld amit kell. Hogy ezt megtaláld és véghez vidd, kőkemény fókusz és magadba vetett hit kell – leginkább akkor, amikor más még nem hisz benned… Aztán persze elkezdenek hinni, mert jönnek a bizonyítékok. Ez az a pont ahol a kapcsolati tőkét ki kell építeni és a meghatározó emberekkel valós, mély élmények mentén törekedni az együttműködésre. Ezek lesznek azok az emberek, akiktől segítséget lehet kérni, amikor szükség van rá – és fordítva.

Slow life egy jó dolog. Nem véletlen, hogy mindenki a nyugit keresi. Szerintem – de tuti vannak rá statisztikák – mi egy nap több impulzussal találkozunk, mint néhány tíz éve egy év alatt. Álljunk meg egy pillanatra. Álljunk fel az asztalunktól ebédelni és élvezzük a falatot. Legyen ebédpartnerünk és élvezzük a beszélgetést is. Találkozzunk több emberrel, töltsük el az időt minőségien. Ne a Facebook feedünkbe feledkezzünk bele, hanem olvassunk egy jó könyvet vagy egy hosszabb és értékes Medium bejegyzést, nézzünk meg egy TED talkot. Ne pazaroljuk az időnket dolgokra, amik nem elégítenek ki bármilyen szinten is.

Nem. Tudj nemet mondani – másoknak és legfőképpen magadnak. Zárd ki az életedből a homokot, vizet. Ezalatt azt értem, hogy legyen egy rangsorod, amiből tudod mi az igazán fontos. És mindaz(ok), ami/akik nem ad(nak) hozzá, zárd ki. Mondj nemet a huszadik kávézásra, meetingre. Fájó nem megnézni a századik idióta YouTube klipet vagy sorozatot, még szarabb egy régi havert/barátot leépíteni – pedig anno annyira egy hullámhosszon voltatok és most mégsem. Az elején fájni fog, nagyon. De utána a szabad tér és a kiteljesedés lesz a jutalom – ez pedig egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb élethez vezet.

Az aggódás egy felesleges dolog, ahogyan a harag is. Utóbbi egy olyan “támadás” mások ellen, ami saját magunkban tesz kárt. Az aggódás, utálat, harag mind egy tőre vezethető vissza: nincs értelmük. Ezt valahogy be kell vésnünk az agyunkba. Ne utáljunk és ne ítéljünk embereket azért mert sikeresek, hanem örüljünk nekik és ugyanakkor ignoráljuk azokat akik nekünk akarnak rosszat. A legtöbb ilyen dolog nem is annyira para, mint gondolnánk. A kockázat sosem akkora, mint hisszük. Az utálattal, haraggal vagy bosszúval sosem oldjuk meg a problémát. Fogadjuk el, hogy ezek természetesek, még akár “depisek” is lehetünk. Elég beszédes a mondás, hogy semmilyen kimagasló művészeti alkotás nem született boldogságból. Sokszor azért temetkezünk munkába, hogy ne kelljen valamivel vagy valakikkel szembe nézni. Kemény rájönni, hogy nem vagyok egyedül ezzel vagy azzal a problémával. Fogadjuk el, ez természetes és az élet része. A többinél inkább bocsáss meg az embereknek, ne vágj át senkit és legfőképpen ne égessünk fel hidakat. Amúgy meg olyan nincs, hogy idővel ne múlna el, csak engedd el. Alkalmazkodj a változáshoz.

Őszintén értékelni, hálásnak lenni, sőt elfogadni azt amink van, a boldogság fundamentuma. Nekem az segít, hogy néha egy pillanatra megállok, mélyeket lélegzem és abban a pillanatban boldogságot érzek magamban. Mindig lesznek akik sikeresebbek nálunk vagy éppen még nem tartanak ott. De ez nem egy verseny egymással, hanem mindig önmagunkkal és a saját magunknak felállított elvárásoknak kell versenyeznünk. Fábián Laci olimpiai-, és világbajnok barátom mondta, hogy ő mindennap úgy ment le edzeni, hogy a tegnapi csúcsát szeretné megdönteni. És ha ő a legjobb a világon, akkor önmagával kell megküzdenie. Éppen ezért ne ítélj, hogy ne ítéltess. Sosem láthatjuk az érem két oldalát, hát még a peremét. Mindig van a sztorinak egy része amit nem tudunk. Ezért az előítéleteket ki kell irtani magunkból.

Élj a Komfortzónádon kívül és merj kockáztatni. Sok emberrel csak úgy történnek dolgok, sőt maga az élet is csak úgy történik velük. Többször kerültem olyan szituációkba, ahol csak azon kaptam magam, hogy ez de érdekes, milyen jó lehetőség vagy épp milyen rossz. De sodort az ár. Full random volt. … Van egy mondás, miszerint az átlag ember térdepel a körülményei előtt, de a varázsló előtt a körülmények térdepelnek. Hát fordítsd meg az asztalt és merj az álmaid felé tenni. Ehhez szedd össze az összes benned lévő tüzet és szenvedélyed, aztán csináld. Ehhez kellenek a tervek és az önismeret. Akinek tervei vannak és tudatosan tör előre, nem is kockáztat igazából – még ha úgy is tűnik. Így lesz látható merre tartunk és ahhoz képest merre szeretnénk tartani. Van olyan, hogy egy hirtelen lehetőség bukkan elő a semmiből – ha még hülyén is néz ki kívülről – merjünk egy nagyot ugrani. Pont. Mégis, sokan félnek a magánéletben vagy karrierben kockáztatni: odamenni ahhoz a csajhoz, pasihoz aki tetszik, jelentkezni egy állásra vagy elindítani egy vállalkozást. Pedig szembe kéne nézni a félelemmel és a legrosszabbal ami történhet: ez pedig az elbukás, visszautasítás. So what? Move the fuck on. Jöhet a következő kihívás. Miért ilyen egyszerű ezt leírni? A válasz (egyszerű leírni és egy idő után csinálni): mert megvan a magunkba vetett hit, hogy bármi jöhet, mi akkor is megyünk tovább. Nem külső körülményeken, hanem a magunkba fektetett hiten kell ennek alapulnia – ez pedig megrendíthetetlen. Nem az a kérdés hányszor bukunk el, hanem hogy eggyel többször tudjunk felállni.

Megbánás. Gimiben volt egy lány aki nagyon tetszett és nem mertem elmondani neki. Sőt, szemét voltam vele. Azóta bánom, hogy nem tettem meg, nem álltam elé, nem csókoltam meg. Ha kétséged van, inkább tedd meg. Ha bárminél úgy érezzük, hogy ezt nem kéne megtenni, tegyük meg. Csináljunk hülyét magunkból, kilépve a komfortzónából. Életünk végén inkább úgy nézzünk vissza, hogy mennyi minden hülyeséget csináltunk, mint hogy mennyi mindent nem. Régóta úgy élem az életem, hogy egy kérdést sose tehessek fel: “Mi lett volna ha”. Erre mindig tudnom kell a választ, mert így tudom, hogy én minden tőlem, tudásomtól és akaratomtól való maximumot megtettem. Inkább csináljuk a dolgokat, mint beszéljünk rólunk. Az eredmények magukért szólnak. Ennyi.

Csinálj valami újat. Gyakran. Elég sok haszna van ennek: frissen tart, szélesíti a világnézeted, izgalmassá teszi az életed, ami pedig boldogabbá tesz. Hajlamos vagyok begubózódni a szobámba és csak Xboxozni, vagy a rutinjaimban maradni. Amik persze kellenek, de nem szabad, hogy az élet egy megrendezett dolog legyen, bele kell “tervezni” a spontaneitást is. Utazzunk el valami új helyre minden hónapban és találjunk ki minden évre valami új, király, még akár kockázatosnak tűnő dolgot is.

Rutinok, szokások és rendszer. Ha visszamehetnék 10-15 évet, az egyik legfontosabb tanácsom az lenne magamnak, hogy alakíts ki egy rendszert. Lusta voltam mindig is. Ezért is érek el sikereket, mert a lustaságom sarkall out of the box megoldásokra és csak-azért-is megcsinálni amit kell. Jó példa erre a reggel, amikor régen el tudtam cseszni 1-1.5 órát az ágyban. Ma már erőszakkal rászoktattam magam egy rutinra, amit ahogy mondani szokták, álmomból felébresztve is tudok. Így nem kell gondolkoznia az agyamnak, csak cselekszem: felébredek, iszom egy pohár vizet, meghallgatok egy számot, reggelizem, közben egy TED vagy sorozat, közben gyors mail, slack, facebook, üzenetek nézése, hírolvasás vagy későbbre mentés, telefonálás. Jelenleg ez az első egy órám. Ezután edzek 30-60 percet amikor csak tudok és egyből utána kaja majd leülök 1-2 órát a géphez. Ez a rutin ad egy keretet a napomnak és tudom mikre érdemes fókuszálni. Hogy működjön a keret, GTD-t (Get Things Done) használok és Wunderlistbe, Evernoteba meg Asanaba írom az egyes dolgaim. Valamint van egy temptation buliding-nek nevezett technika, ami azt mondja, hogy pl ha Xboxozni vagy sörözni szeretnél a haverokkal, azt csak akkor teheted meg, ha az aznapi teendőid (egy cikk írás, projekt leadás, vagy éppen edzés) elvégezted.

Tartsd formában magad, fizikailag és mentálisan is. Kiskorom óta sportoltam, 10 éves korom óta versenyszerűen röplabdáztam. Aztán egyetem vége felé egy röplabda edzésen kiment a térdem: teljes térdszalagszakadás és részleges porcleválás. Műtét. Gyógytorna, rehabilitáció. Brutál. Utána a sport háttérbe került az életemben és nem mozogtam rendesen. Habár fizikailag nem éreztem, de mentálisan és közérzetileg annál inkább. 27 éves korom körül újrakezdtem és igyekszem mindennap minimum fél órát edzeni. De vannak király appok, videók amik napi 7 perces mozgással fitten tartanak. Ez a 7 Minute Workout. Vagy a Sleep Cycle, ami az alvásban és ébredésben segít: figyeli a mozgásod és a legjobb pillanatban ébreszt. A lényeg, hogy csinálj valamit. Mozogjunk, együnk egészségesen, aludjuk ki magunkat és mozduljunk ki időről-időre.

Pénz. Ahogy filozofálgattunk ezeken, feljött az érv, hogy persze ezek könnyűek mind, ha van biztonsági hálója az embernek. Ezt pedig sokszor a pénzzel azonosítják. Szerencsésnek mondhatnak, mert jó családból jövök. Ez nekem elsősorban a nevelést, az értékeket, a felhőtlen és boldog gyermekkort jelenti — és igen, kaptam anyagi támogatást: volt hol laknom, volt mit ennem, minden tavasszal és nyáron vakációztunk, bejártuk a fél világot és egyke gyerekként sok mindent megkaptam (de nem mindent:)). Szokták mondani, hogy a pénz nem boldogít. Szerintem ez emberenként változik. Egy biztos: bizonyos vagyoni szinten az emberek egyszerűen máshogy gondolkoznak. Emlékszem, amikor Los Angelesben tanultam és a szüleimtől kapott pármilliós autót el kellett adni, mert nem volt pénzem. Lakótársakkal éltem egy szar környéken. Pedig vágytam a jóra, utazni akartam. Kreatívnak kellett lennem és úgy spóroltam össze az utazásra valót, hogy nem vettem magamnak kaját, hanem beültem “free food” eventekre az egyetemen. Így összejött az a párszáz dollár ami kellett a tavaszi szüneti kiruccanásra. Persze azt is low budgetben és couch surfingelve csináltuk meg. Annak ellenére, hogy imádom a minőséget és a jó hoteleket, – szerencsére többször volt benne részem – az a couch surfinges utazás a legjobbak között van — úgy ahogy az a periódus is. A pénz egyet tud adni: szabadságot. Szabadságot a stressztől és a függéstől. Ezért a tőkénket Bourdieu-i értelemben jól kell felhasználni és transzformálni. Anno én a tudás-, és kapcsolati tőkémet használtam fel, úgy hogy jó áron vállaltunk honlapokat, amit nekem egyetemista jó arcok fillérekért csináltak meg. Ezen az árrésen tudtam érvényesülni. Legyen bármi amivel foglalkozom, nekem a szenvedélyem és a hobbim is. Akár ingyen is csinálnám. De iszonyat jó érzés amikor megfizetik az értéket amit képviselsz te és a munkád. Ma már nem az számít, hogy milyen olcsó a beker ár, hanem hogy időben és minőségben legyen meg — és így is nehéz. Biztos vagyok benne, hogy Peter Thiel Zero to One elvén évtizedekben és teljesen más léptékben gondolkozik, amire jelenleg az én agyam nem tud ráállni, pont a pénzügyi szint és lehetőségek miatt sem. Amit viszont tudok, hogy élményekre és a fejlődésünkre való költést szinte sosem, míg néhány tárgyra való költést megbántam már.

“Bárcsak úgy élnénk ahogy élünk” – mondta egy kellemes nyári balatoni napon egy barátom poénból. De milyen mély gondolatok is ezek. Nyilván mindig többre vágyunk, ezek a kihívások az életben. Például emlékszem ahogy gimiben mikor a Közgázra (ma Corvinus) vágytam, sokszor csak arra csavarogtam vagy még az akkor működő Rioban buli közben leültem egy székre és néztem. Aztán mikor bekerültem és első nap beléptem rajta, csodáltam, hogy úristen én itt vagyok ezek között a “nagyok” között. Majd természetessé vált az egész és már egy amerikai egyetemre vágytam a nagyvilágba. Para volt, hogy be jutok-e a Közgázra, majd hogy lessz-e elég pontom a külföldi suliba. Problémának éltem meg, hogy nem vagyok elég jó matekból vagy nem tudok megfelelő szinten angolul. Sok sok probléma. Ezek azok a problémák, aminek örülni kell. A szülinapom utáni héten egy találkozót át kellett rakni és habár nagyon szerettem volna arra a hétre bezsúfolni, a naptáram tele volt és csak egy-két héttel későbbre sikerült. Ez is probléma, de örülni kell neki. Addig jó amíg ilyenek vannak és pörög az élet. Ezért pedig csak mi vagyunk a felelősek és tennünk kell érte. Mindig megnézni, hogy a gyengeségeinkből hogyan lehet előnyt kovácsolni. Például az amerikai ösztöndíj felvételimen konkrétan elmondtam, hogy azért is szeretnék kimenni, hogy fejlesszem az angolom, így ezt róhatják fel gyengeségnek. A problémákat, vagy jobban mondva kihívásokat mindig a megfelelő perspektívába kell tenni és örömmel teljesíteni őket. Ezek lehetőséget rejtenek magukban, az pedig fejlődést és új kalandokat jelent.

Hogy most, harminc évesen mi lenne az egy mondatos tanácsom? A boldogságunk maximalizálása. Azt mondanám a tizenéves magamnak, hogy ne pörögjem túl a dolgokat, valahogy úgy is lesz. Mindig minden cselekedetem a boldogság irányába vigyen. Majd megnézzük, hogy 60 évesen hogy látom:)