Category Archives: Entrepreneurship

The ability to take responsibility and think independently is essential for entrepreneurs, and can help create a culture of accountability.

Anybody can be a leader. The reason why most people don’t feel like they are suitable for this role, or fail to become one, is that they are not willing to take the necessary and difficult steps to reach this goal.

Leaders are people who have something interesting to say and, at the same time, have enough charisma to make their listeners follow. Their confidence does not rely on past experiences, nor on external validation. It comes from a strong belief that no matter what comes their way, they will know how to handle it and take the right action immediately.

Nobody is born with the abilities needed for this role. You cannot possess the kind ofself-assurance that makes people follow without the continuous development of your skills. You have to gain a deep knowledge about your field, and build up the self-esteem and charisma that will make people listen to you.

Thinking too much of yourself, or being arrogant, will not help you in achieving this. Your self-esteem needs to come from the ability to take responsibility and think independently. It’s natural to struggle with fear sometimes, and question your own decisions, but you have to aspire to overcome your doubts. The following thoughts might help in achieving this.

Whatever you do, choose your own way of doing it. You may get wise advice from people who love you or care about you, but nobody can tell what would be the best for you. Instead of following the paths of your teachers or peersblindly, you have to discover your passions and dreams; everything else will follow. Do something novel, do the unexpected. Life is too short for being a follower.

Don’t make up excuses for not doing what is necessary! You are responsible for your own life! The more time you spend worrying instead of doing what you need to do, the shorter your time will be. The next time your brain starts making excuses, tell it to shut the fuck up. Don’t think- do!

You need to take credit without taking credit, and take responsibility for the people in your life. Always take responsibility. People will respect you for it!

A leadership of accountability

Leaders achieve their goals by facilitating the success of individuals and teams. They clarify the objectives and their significance. I’m sure you have or can build the skills to be one. The challenge is how to attract and motivate people when the world around you is changing radically.

The key to success might be in creating aculture of accountability. Build an organization where everyone is willing to take responsibility for their actions and is able to discuss success and failure honestly.

This will put a heavy burden on you. If something doesn’t go according to plan, youshouldn’t blame it on outside factors, like strong competition, the lack of time or unreliable colleagues. You are the one who has to define the roles within your organization and find ways to succeed, even when it seems unlikely to everyone else.

You will need toexplain toyour colleagues clearly what is expected of them. Not only dotasks and responsibilities have to be obvious to everyone at your firm, your co-workers also have to understand how their job will benefit the company and help to achieve your common goals.

Simon Sinekbelieves a lot of leaders confuse delegation with assigning tasks. Knowing what to do is not enough; the why also needs an explanation.  Effective delegation is about giving responsibility.  

Delegating responsibility, instead of delegating only a task, as long as you work with right people, may lead to getting additional ideas beyond your own, strengthening bonds among team members and improving the culture of the organization.

When the goals and expectations are set, you can start to assess the performance of your team members, see if your goals are met, and come up withways to improve processes when things should have been done differently.

This is only possible if you have clear KPIs. Here’s one example. With my company, SpringTab.com, we wrote about thePareto Principle, which states that roughly 80% of the effects come from 20% of the causes. Let’s say our goal is to increase profit. We decided to find out what the 20% of activities that produce 80% of our profit are, and come up with ideas to raise the income from those activities. If we clearly definehow much increase we expect from the changes, we will have measurable goals that will provide insight into how well our ideas played out.

There’s one more thing you will need to pay attention to when creating a culture of accountability: providing feedback on the tasks you appointed. It doesn’t matter if the feedback is positive or negative; when done correctly, it will improve productivity either way.

Positive feedback will encourage employees to work more on thethings that they are good at and reassure them that their progress is being followed. Negative feedback, on the other hand, can help you find the cause of problems. If you use these occasions tolook for information on what went wrong, you will gain valuable insight, and you’ll be able to set your goals more precisely next time!

Passion, persistence and perspective are just some of the attributes that can make an entrepreneur successful. After our post about the 10 Ds, we came up with words beginning with a P, to describe personality traits, that every businessman should have. Read on if you’d like to know why we picked these terms, or if you are interested in the stories, and examples we collected in connection with the 10 P’s of entrepreneurship.

What makes a business successful? What kind of attributes does an entrepreneur need to have to be able to build a prosperous company?

There are many articles written on this topic. You are very likely to find almost as many posts about the habits of influential CEOs, as famous artists.  But these won’t answer your questions. The founders of a multi-million dollar startup worked only four hours a day while others woke up at 4 A.M. and finished their daily tasks twelve hours later.

As you can see from our previous post on this topic, behavioural attributes can’t separate people who are suitable for entrepreneurship, from the ones who are not. It’s the desire to achieve great things, and the will to control fate, that makes someone fit for this job.

Of course ambition and the ability to work independently in itself is not enough to build a successful company.  There are a lot of other personality traits, that could raise the chances of success  for entrepreneurs. These can be described in many ways, but for this post, we decided to pick 10 simple terms, begging with a P.

Bellow, you can find an explanation for each of them, and where it felt suitable, we also added some examples. These were words we came up with:

PASSION

The most important P of all.  Without abounding passion for the dream or enterprise, all is wasted.  Enthusiasm comes from Passion.

Richard Brenson the founder of Virgin Group, believes that passion is one of  strongest predictors of success, because if you are passionate about something the force of your convictions will  spark other people’s interest and motivate them to help you achieve your goals.

PERSISTENCE

The ability to bounce back from setbacks.  Serial entrepreneurs continue to persist in their sequencing of their efforts.

Persistence is essential for startup founders because they might not see intent traction and success and often have to far longer for the results than expected. Slava Runin the founder of Indiegogo was rejected more than 90 times by venture capitalists You can read more about his story and the importance of persistence for entrepreneurs in this article on Mashable.  

PERFORMANCE

High performance is usually a measure of the entrepreneur’s own internal drive. In order to be successful, they have to keep up the highest standards throughout their endeavours.  Sometimes money is also performance measure, but in itself not a prime motivator for successful entrepreneurs.

PERCEPTIVE

Entrepreneurs are seers. They look under rocks for opportunities. They have a healthy regard for the future and the trends that will make that future. You can find business opportunities, where you least expect them to be. In this article Dorie Clark describes how a trip to a little-travelled region along Italy’s Adriatic coast helped him find new business ideas.

POSSIBILITIES

The Reverends Norman Vincent Peale and Robert Schuller built followings on the concept of possibility thinking. ” The glass is half full”- could have been their motto.  

Being positive is crucial if you want to motivate others, and create a successful company.

PLEASURE

At the end of most well thought out, entrepreneurial endeavors are some form of reward. This hard work must be worth something. Entrepreneurs seem to be striving for some psychic as well as material pleasure at the end of their run.

PARTICIPATION

Entrepreneurs are basically team players. They may look like dictators, but their leadership styles are for the most part consultative and even collegial. Buy in from the team is highly important!

Even the most groundbreaking ideas are useless without a team to execute them. As an entrepreneur, you have to find people that you can trust and create a team that is able to share your enthusiasm for your projects. You can find a large collection of tips in this post, on creating effective small business teams.

POWER

This central locus of control may be considered as a power issue.  Entrepreneurs respect and delegate power when indicated, but usually reserve final decisions and their consequences for themselves.

PERSPECTIVE

Entrepreneurs have wide-ranging and broad views of their environment.  As a group, they are well read and well versed in a varied subject field. Their radars always on, and they are always looking for changes and opportunities.

POINTED

Focus on what needs to be done is a common denominator of entrepreneurial lifestyle. Others see this as narrow thinking when in reality it is the ability to think ahead and be goal oriented.

Working hard on stuff that doesn’t matter won’t help you reach your goal. A successful startup must focus on the market from Day One, and define a pain area where their solution will help customers writes Forbes contributor David Roth. You can find his post about the importance of focus here.

***

These were the 10Ps we collected. What do you think? Have we found the most important one? Would you add something to the list? Let me know, your take on the most important attributes of entrepreneurship.

I’m happy to offer you a free consultation on it.

In the last few months, I was working on finding funding for my start-up. This time, I was successful, but previously I had failed more than once. You might wonder if I had opened an expensive bottle of champagne. Well, no, I didn’t, and I will tell you why.

One of my mentors taught me not to celebrate a project when the contract is signed. He advised opening the champagne when the job is done since this could motivate us throughout the whole project. But, then when is the right time to throw a party?

Should we do it, when the money arrives in our account? Is it better to wait until all the papers are signed by our investors? These are good signs, but the real accomplishment is when we feel like we have stepped on a road that leads to completing our goals.

This is what I call success. When we no longer have to rely on our inner voice solely to justify our efforts, but outside conditions also suggest, that we were right. It is one of the best things that could happen to us in our professional life. This feeling is similar to the experience we have when satisfied clients recommend our service to other potential customers.

We need this kind of confirmation to assure us, that we are on the right path. But the most important thing is how we perceive our situation.

As entrepreneurs, we have to make important decisions day by day and often find ourselves at crossroads. In these cases, most of the time I try to make decisions as fast as possible, because it allows me to see the effects quickly and correct my mistakes if needed. Naturally, we can’t always be right, but if we are able to put our projects back on the right track, the one that takes us closer to our goals, we can move forward.

One of the most important decisions I had to make in the recent past was about funding. There were a lot of alternatives, and it wasn’t clear which one has the most advantages. Boot-Strapping, using our own resources was on the table, and it had its own merits, but spending investor’s money to get ahead of the competition seemed equally beneficial. There was a third option too, which I like to refer to as “smart money”. It means finding investors, who have already been at where we are and have the experience and knowledge to help us out.

I haven’t been involved in many capital injections in my life, but I saw enough to get some insights on them, and decided to share my experiences in this post from the eight or ten occasions I’ve been involved with. I tried to get funding from U.S. and European sources, both venture capitalists and angel investors and this is what I’ve learned so far.

The right time to get funding

The most important question we need to ask ourselves before we start looking for investors is: what do we really need.

What will have the best effect on our start-up? Is it the first client, or networking, research, and time to grow?

You are probably familiar with the saying that we only need plans to change them. Which is true. But we do need them! And we need to craft flexible ones, which are easy to change later on. I recommend using Business Model Canvas and Value Proposition Canvas for this purpose since they allow weekly changes based on our development.

I believe that generally it is the best to get funding in the later stage of development, but finding investors early on, even before finalizing our ideas can also work well. The most important thing is to discuss our plans, and take into consideration the reactions of experts, before creating business plans.

If we can find the right people, we will have advisors, who can aid us with their knowledge, and with networking. I’m not talking about people, who would ask for a fee, that could take away10-20 percent from the first investments into our company. A private investor or even a similar firms looking for ways to improve their technology can help us collecting the capital and the expertise we need to enter the market

The first clients can also mean a big help at this stage, and they are my favourites. Their trust will aid us in getting attention and earn the trust of other clients and investors. The easiest way to win them over is to reach out to them, before development.

Then, we can offer them to develop the product taking into consideration their needs, or give them a free lifetime license, if they sign and transfer the money. To make it more convincing, we can complement this proposition with a money-back guarantee and promise to return their investment if they are not satisfied with the end product.

Imagine buying a mobile phone, that you can return a month after the purchase, if you’re not happy with it! Or think about Kickstarter! This is a win-win situation. The client can get an advantage over the competition without taking risks, and we will validate our project for the market by having orders before the end of development.

If we are able to enter the market from own sources and the letters of intent, there’s no need to rush funding. By bringing in investors at a later stage, we will have a chance to prove our worth to the market on our own. Also, the later we look for funding, the higher the evaluation will be. So we can keep a larger share of our company.     

Capital injection is divided into circles. These are the different stages:

1. FFF – family, friends, and fools

– USA: 100 – 500.000 USD in funding, 1 million USD evaluation

– Hungary: this form of funding is mostly unknown

2. Seed

At this stage, the funding comes from Angel Investors, accelerators and venture capitalists specialized for start-ups. Angel Investors are most of the time successful entrepreneurs, who risk their own money and have some expertise in the field. Accelerators provide knowledge, networking possibilities and can connect you to venture capitalists.

– USA: 300.000-1.5M USD in funding,  2-5M USD evaluation

– Hungary: 1M-100M HUF in funding, 500.000-3M USD evaluation

3. Series A funding

The first round of bigger investments. At this stage funding comes from institutional venture capital.

– USA: 1M-5M USD in funding,  5-15M USD evaluation

– Hungary: 300M-1000M HUF funding, 3-8M USD evaluation

This round is followed by Series B, C, and D but they are outside the scope of this article.

TouchCo. and SpringTab

I tell you the story of two start-ups that I founded.

One of them was called TouchCo. Our aim was to create better versions of popular mobile games and apps, using the feedback and reviews those programs received. We were lucky, because an angel investor from FFF supported us with 30.000 Euros so we could validate our idea.

Developing the first prototype took too much time, we finished it in 6 months instead of 3, but learned a lot during that period.  We realized that mobile games only have a real chance to become successful when they are published by an international distribution network or there are a lot of resources available to develop and advertise them.

We didn’t join any networks, but we were almost successful in collecting the resources, that we needed to make a breakthrough. We were two weeks away from signing a contract that would have provided us 900.000 Euros for a 40 percent stake. Then the investors backed out of the deal.

This happened after 9 months of negotiation, and it hurt a lot. We couldn’t continue with this project after this, and it is in hibernation now.

Looking back, I believe, we failed because at that time, we didn’t have the track list or the network to carry out this project like this.

While developing TouchCo, I met potential clients, but I didn’t do any work for them, since by doing so, I would have lost focus. After we gave up the project I could take on other works, and in about half a year I was able to build up thriving digital consulting agency. With this company finally I was able to collect enough capital, knowledge and networking experience to fulfill my dream: I created SpringTab.

It is a SaaS. We provide previously inaccessible statistics for content providers and e-commerce enterprises about their visitors and help them personalize their sites using this information.

This is a spin-off project, I used my existing company to develop it. I was able to do it because I had enough capital left to fund early development, without asking for money. This time, I wanted to demonstrate the viability of this project, relying solely upon my own work and the knowledge of my team. I believe this is one of the best ways, an entrepreneur can prove its capabilities.

What did I need to develop SprinTab? The most important ingredient was the team. Finding the right people was always the hardest part in my projects, but with a committed and professional team, nothing is impossible.

After I gathered my team we started to research the problems of consumers, came up with solutions and created a prototype. It is called MVP, which is an anagram for Minimum Viable Product (if you’re interested in this topic read this article: http://blog.szanto.co/3-mod-ahol-startup-visszaesese-felemelkedesig-vezethet-el/, or this book from Eric Ries: http://www.amazon.com/The-Lean-Startup-Entrepreneurs-Continuous/dp/0307887898).

It took us 4 months to get to this point. We did interviews, researched the target market, defined specifications and created the Business Model Canvas. After this, we developed a first version of the product which contained the most important part of our value proposition: the auto-personalization of web content using social data.

We spent around 13.000 USD  on research and creating our MVP. On top of this, while I was working on SpringTab, my other enterprise, which produced three digit growth every year previously, couldn’t progress. I decided to take this sacrifice anyway.

Looking back at this period after connecting all the dots, I feel like, it was the right decision. But it was a very painful one. Back at the time, our efforts didn’t have visible results. Some people in my team lost faith in the success of this project, and one of the founders left SpringTab. I guess, he couldn’t see, what I saw. I just kept going, because I wanted to prove that my idea is viable, but I had to wait a long time for confirmation.

We found our first clients a few month later and an accelerator also accepted our application by then.

Accelerators AKA incubators

These institutions help start-ups reach the next level in 3 to 6 month with expert advice. Some people say that the accelerators are the new MBAs. I think companies in the first circle of founding should definitely join one of these initiatives, because the mentorship they provide, teaches more than any school or book is able to.

The level of projects the business incubators allow entering their program changes from institution to institution. The best ones, like 500 StartUps, Y Combinator or Techstars often have to decline even the best projects, because of the applicant’s large number. They mentor four to twenty start-ups yearly. Besides them, there are B level and C level accelerators too. I personally find level B good enough, but I wouldn’t apply to level C.

If you compare accelerators to universities, than StartUp500 is Harvard, and the ones on the C list are less well-known universities in smaller European countries. They might be good, but they are not on the same level. In between them, you can find accelerators, which are like the University of Southern California, which is one the 50 best universities and have some courses in the top 3.

From the ad-tech sector, I’d rate Plug&Play, Axel Springer, ProSiebenSat.1, Alchemist, hub:raum and Collider on this level. Their mentorship and network in many cases worth the  5 to 10 percent that you have to give up for 25-50.000 Euros when you enter their programmes.

We chose ProSiebenSat.1 with SpringTab. In the year, we applied they started a new programme called launchpAD. It is for start-ups in the B2B ad-tech scene, which develop products, that they could use internally. They chose us from hundreds of applicants and provided a wonderful mentorship for our company.

The CTO of P7S1 also gave us a great tip. We viewed statistics as a part of our offer, but he suggested to sell it separately too since it is can be useful in itself and it’s easily scalable. If we divide the number of visitors by a thousand, we can come up with a monthly subscription fee, that clients will be able to afford with ease. (For example, the owner of a website which has 50.000 visitors monthly would have to pay 50 euros, for the intelligence we provide.)

We also found a great way to show the value of our statistics to our clients during the accelerator programme. We decided to provide a free month for every subscriber, and at the end of this period tell them everything we learned about their visitors.

Since we promote our service this way, we were able to convince each one of our clients who had doubts about our service. Based on the Pareto principle, we identify their most active users and tell our clients what are those visitors spending on. Using our own database and retargeting we can also help them find similar users to the most active visitors of their site. When they understand this, they no longer hesitate to spend some Euros on our service.

As you could see, the PS71 accelerator helped us to develop significantly. Unfortunately, during the 3 months in Munich, we also had to discover, that we won’t be able to sell our product in Germany. Since one of the biggest German media companies devoted time and human resources for our start-up, we thought we could, but the market is too concerned about privacy to allow a kind of data warehouse to succeed.

Apart from this, the three months we spent there was wonderful, and I’d recommend this institution to any other start-up on the ad-tech scene. With that said now I would only join the programmes of A list accelerators, or maybe a few of the ones on the B list, if they provided a special value for us.

We applied to other programs since then, and couldn’t get into the list A institutions, but two other B-list accelerators accepted our applications. Finally, we decided to not enter those incubators. In the following paragraphs, I will tell you why.

Saying NO

At the second half of 2015, SpringTab produced a few thousand Euros monthly and we were constantly testing our target group. We decided in Germany to focus on mid-size companies instead of the Fortune 500 ones, since they make decisions faster, which shortens the time needed to sell our product from one year to 3-6 month. This decision also increased the number of potential clients.

If your company is still trying to find its way, and nothing is certain yet, it could really hurt to write an email that says, thank you, but we don’t need your 80.000 Euros. We did exactly this when in august 2015 Telefonica Wayra invited us to its accelerator.

When previously I wrote that you should apply to institutions from  list B, I forget to call your attention to one important detail. How good this idea really is, depends on the circumstances and the stage of your company’s development.

A dear friend of mine, Szabó Dávid, the founder of Brandwee gave a pitch for Collider and honestly told them, that it is their last chance. He was in a terrible position for a negotiation, but this tactic worked. Collider gave a perfect offer for them considering the stage of the company back then.

They received 50.000 + 100.000 pounds, for which they had to pay 20.000 pounds “service fee” later, and give up twenty percent. Collider also helped with networking, which made it possible for the company to enter the U.K. market. Now, more than a year later, armed with market knowledge and a better structure Brandwee wouldn’t have to take an offer like this.

A similar thing happened to us, and this is why I declined the offer of Collider. The accelerators in most cases are not willing to change their terms. This simplifies the investing process for them, which I can understand, but it’s just not fair.

SprinTab could have acquired investments at a higher evaluation, than what Collider offered. At the same time, we needed their contacts. We started negotiating with them, and for weeks, they lead us to believe that they would change their terms. Then, in the end, they told us to accept it as it was if we wanted to give a pitch.

I really hate this type of negotiation, but getting in touch with their investors and mentors was a priority for us. Therefore, I decided to sign the term sheet, without any intention of enrolling in their program. Luckily their terms and conditions didn’t oblige us to do it, and after signing, we could do our presentation, and walk away from them.

In the event, I was able to talk to most of the investors, and mentors I wanted to meet, and I received the name and the LinkedIn profile of the others. With tools like found.ly or voilatnorbert.com I’m going to find their email addresses, and from then it is just a question of persistence and follow-ups. I got what I needed without accepting an unjust offer.

Telefonica Wayra negotiated with us exactly the same way as Collider did. They promised to work out everything for weeks, and then, after not working out anything, they told us to take the deal or leave it.

The telecommunication sector would have been ideal for us. The companies operating in this field usually have websites, with plenty of content to personalize, not to mention the promotions, digital services, and innovative projects we could have been involved with. But after a negotiation like this, we couldn’t sign an agreement. We know some other start-ups, who did, and they will provide us with the contacts we need.

The board of advisors

After saying no to 280.000 Euros of investment (from which 70.000 would have been the “service fee”), we’re on our own now. Besides product development and growth hacking we also begin to build our board of advisors.

I’m happy to give a few percent of the option pool for good advice. Tony Conrad the founder of about.me had only six people in his team, but invited twenty people to his board of advisors, before launch. You might wonder why he did it.

He knew that, if he is surrounded by good people, and has a good network, success is inevitable. His company was acquired by AOL four days before launch for an undisclosed sum, which was presumably an 8 digit number. Not bad.

Unfortunately, we’re not quite there yet. It turned out that some of the people I planned to invite to the board had contracts which permit this kind of role, so they became mentors instead. Although they can’t work as much as an advisor would, they can still make time to talk on Skype once a month or to write a few emails. They do it because they believe in the team and the project.

SpringTab is an AdTech B2B SaaS, which relies heavily on data from Facebook so the mentorship from a mid-level manager at Facebook helps us a lot. One of our other partners works at a list A accelerator, who built up a similar entrepreneurship and sold it for an 8 digit sum. She often says that B2B sales is a science, not an art. It has some well-defined steps that you have to take, and you need to be persistent along the way.

We’re on that road now, although I always feel that we are slower than we should be. I thought in a year we are going to have a big client and a 6 digit contract. It didn’t happen, but we got smaller, and great clients, who help us focus on the right places and gather experience. And while we were concentrating on other things we’ve become one of the coolest chicks in the party!

Venture capitalists specialized in early stage investments reached out to us from several countries, despite the fact that we didn’t want to receive more funding, after declining the offers from the accelerators.

I believe everything happens for a reason, and I see interest as a sign. It’s always better if the other wants it more than you do. Especially if many people try to woo you, but you only need one.

Of course, we still make contact with some investors, and we always try to apply to as many places as possible. We check f6s.com and angel.co and visit various start-up championships. This is how we won an event at Pioneers Festival and received 24.000 Euros funding with very good terms from the angel investor group Bbooster. And this is how the company of Szabó Balázs could enter an accelerator, and receive 100.000 Euros of investment without giving up a part of their company.

We started to rethink our cash flow and looked at various product and business development plans. What I see now is that from 300-400.000 Euros in the next 9-16 month we will be able to perform on a level, that can give us an insight into the future of SpringTab. After this period, I will be able to see the growth potential for the next couple of years.

What is going to happen after the following one or two years is uncertain. We could be acquired by Facebook or a company that is similar to us, but more developed. An acqui-hire by an international digital agency who needs our know-how is also possible. SpringTab’s income can also reach a level, where the owners will be able to take out bigger sums while the company is prospering. And of course, failure is  an option too. One thing is certain, this cash will let us see where it all ends.

We had to choose from two opposing options. Either we are not trying to answer these questions, and we grow slowly while the company makes a few thousand Euros per month, or we try to secure larger resources using the growing interest in our product.

Since none of the options are bad, we’ve got nothing to afraid of. We don’t have to say yes to proposals that we don’t like, and this is one of the reasons we could decline the offers from accelerators.

I do everything I can, and I hope I will never have to think about what would have happened if…

Seed

In autumn 2015 I felt like the best thing we can do is to give up 20 percent for a capital injection, because it would allow us to grow our team, devote more resources for sales and be present in more places globally. I dare to say this because we’ve proven a lot with the accelerators, the clients, the products and our past. We’ll see what is going to happen.

Institutional venture capitalists specialized in early stage investments are more willing to negotiate than accelerators, but not as much as angels. Everything depends on the position. That is why it’s important to have more than one lawyer. You shouldn’t spare money on them. As one of my legal counsels put it: “it will get more expensive later.”

Finally, we got married to two Hungarian investors. I write marriage, because from now on, our lives are connected. They expect a more strict control than the accelerators or angels did, and the number of our obligations have also grown. We need to report to them regularly and create proper legal-, SLA- and other documents. This will help us prepare for Series A.

We intended to sign contracts with more than one investors, and finally, we chose two. During the negotiations, two things were surprising for me.

The first one was that after the term sheet, half of the syndicate agreement turned out to be about the required steps before the investment, which in case of an accelerator wouldn’t have been necessary.

The second one is about co-investment. We were transparent about the fact that we negotiate with more than one investor from the beginning, but we didn’t decide whether we planned a co-investment or different agreements with different evaluations.

There are many advantages and disadvantages to both type of agreements, and the experts have differing opinions about the issue. Co-investment allows the last inventor to sign with the same terms, as the early ones. At the same time, if the investors can cooperate, and one of them is willing to take on a leading role, it makes the negotiations and the creation of contracts easier.

We started to negotiate separately with each of our investors, but after a while, it turned out that both the investors and our company preferred co-investment instead, so, in the end, we took that road

It was edifying to see the different interests of the involved parties. The first investor and our company just wanted to get over the negotiations as fast as possible, while the second investor wanted the same terms as the first one. I thought that changing a two-party agreement into a three party one would take a lot of time, but it didn’t. In the end, we saved between 2-4 weeks time, and the 30 percent of the legal fees by switching to co-investment.

It took three months to finalize the agreement. We decided to look for investors in September and found our partners a month later. Then, we worked on the term sheet for 3-4 weeks. The boards decided to accept the terms at the end of November and at the beginning of December. I hoped that all three parties could sign the syndicate agreement by Christmas. It didn’t happen then and I had to wait a few more week, but finally on the eleventh of January, everything was settled.

  We founded a new company for the seed circle. It’s interesting that the investment arrived at our account earlier than this company was registered.

Currently, we have investors from Germany, Spain and Hungary, and we almost had one from England too. We play in a global village, and it’s always a good idea to look for partners independently from the geographical barriers.

We had to consider two things before the seed circle: how much money could help us to develop, and scale our product, and what makes the investments “smart”. By smart I mean the added value an investor could bring besides money, in the form of contacts, mentorship, or help in the preparation for the next circle.

Conclusion

There’s a question I’m used to asking myself: what can help me the most on my way? What will aid me in my personal and professional life above all?

In the case of a start-up, it could be a good idea to ask ourselves similar questions often, and this is what I did when I was thinking about the capital injection. I tried to find out what can help the most, to make this project successful. Is it better to have a tight budget or should we try to rise above our limitations by leaving our comfort zone? Has this already happened, and now we need external sources to grow?

Our decisions should always be “smart”! Just because a possibility arises, we don’t have to accept anything. We have to learn to say no.

If we do so, we will be able to make a valid and independent decision about when to say yes.  

Ó év, új év. Értékelés. De ez különleges. 2015-ben töltöttem be a 30. életévem és durvábban érintett, mint gondoltam. Élet tippek és gondolatok a nagy XXX-hez.

Tinikoromban ez a szám már olyan nagynak és felnőttnek tűnt – meg is csapott az érzés, hogy az is. Már nem “fiatal felnőtt” vagyok – ahogy édesapám hívott a húszas éveimben, hanem egy felnőtt. Simán, pont. Akik ismernek megmondhatják milyen óriási becsben őrzöm ifjúságom és gyermeki hülyeségeim, de mindeközben mégis felnőttem. Felnőtt életem és problémáim vannak. Értek sikerek, kudarcok, törték össze a szívem. Ezek által kialakult egy szilárd értékrendem, ami mentén élem az életem. Ez így is van rendjén egy harminc éves embernél.

Emlékszem ahogy a 16. születésnapomon paktumot kötöttem egyik legjobb lánybarátommal, Sasival, hogy ha a nagy XXX-ig nem kötik be a fejünk, akkor összeházasodunk. Milyen távolinak is tűnt…

Két utat képzeltem el akkoriban. Ami közös bennük, hogy mire betöltöm ezt a kerek számot saját egzisztenciám lesz és eredményeim. Úgy gondolom, hogy társadalmi-, és gazdasági körülményektől függetlenül ez egy elérhető cél mindenki számára, a saját “korlátain” belül (vagy kívül). A két út egyike egyértelműen az, mikor családalapításra kerül sor.  Feleségemmel gyermekeinkkel boldogan élünk, nevelgetjük őket, de mellette van egy kellemes félpasszív vállalkozásom vagy egy jól elkülöníthető 9-5ig állásom. Ez sajnos még nem valósult meg, a másik út azonban eléggé olyan lett, mint képzeltem. Ez egy pörgős, még kötöttségtől mentes, mondhatni szabad élet, ahol a világban nemzetközi módon pörgök és értékes emberek vesznek körül. Ma ezt a work-life balance kimaxolásának nevezem. Egyéni vállalkozóként-, és startuposként ez egy jó mixet ad. Innen simán jöhet majd az egyes út is; de akár digitális nomádként is folytathatom az életem. Most mégis úgy érzem Budapest egy tökéletes bázis, ahol a magánéletemben is kiteljesedhetek.

A jeles nap “harmincadik születésnapom XXX” kapcsán egy októberi hétvégét a családommal, barátaimmal tölthettem. Felmerült, hogy van-e bármilyen tanulságom és az alapján tanácsom az élethez. Milyen tanácsot adnék a 16 éves önmagam számára? Egy prosecco-val teli beszélgetés rendbe szedett változata ez az írás, amit átjár a kettősség érzése, hiszen nem vagyok nagy híve az ilyen típusú számvetésnek. Ez mégis kikívánkozott belőlem.

Élményekre költs, ne tárgyakra. Az emlékek, a tudás örökké megmaradnak és a saját magunk értékét adják, ezeket soha senki nem veheti el tőled. Lehet, hogy egy szép karóra boldoggá tud lenni ideig-óráig, de egy a Fröccsteraszon átbeszélgetett éjszaka a barátokkal örökké mosolyt fog az arcodra csalni. Ehhez kapcsolódik, hogy ne gyűjtögess tárgyakat és tartsd a kiadásaid egy számodra kulturált szinten. Nem a státusszimbólumok számítanak és hosszú távon nem fognak kielégíteni.  Idővel rájössz, hogy mennyivel boldogabbá tud tenni egy élmény. Az ars poetica az, hogy pont ez lehet ami még új lehetőségeket is hoz magával.

Nincs olyan fontos task vagy deadline ami miatt a családot, barátokat vagy a szerelmed hátrébb kéne sorolnod. Ha ezt érzed, akkor az time management és prioritási probléma, ne a szeretteid és kapcsolataid bűnhődjenek a te problémáid miatt. Így értékeld és legyen inkább néhány igaz barátságod, mint több tucat haverod. Sőt, mondd szüleidnek mennyire szereted őket, akár naponta is. Látogass haza olyan gyakran ahogy csak tudsz és tölts velük valódi minőségi időt és programokat – amíg lehet.

Ismerd meg magad minél jobban. Vadász vagy gyűjtögető vagy? Ez nem egy jó és egy rossz válasz, csupán magas szintű önismeret. A vadász átrúgja a gátakat. Ha nem érdekel hányszor mondanak nemet, hányszor nem veszik fel a telefont és nem hívnak vissza, te akkor is mész tovább, akkor bizony vadász típus vagy. Ha a pozíció a fontos és egy biztonságos helyzetben inkább téged keressenek szívességgel, kis vagy közepes felelősséggel elvégzed amit kell a legjobb tudásod szerint ezzel hozzájárulva a sikerhez, akkor te gyűjtögető vagy. Ki kell próbálni mindkettőt és a tapasztalat után dönts minél hamarabb. Sose hagyd magad túlzottan befolyásolni vagy messzire sodródni az eseményekkel. Nem kell konoknak vagy önfejűnek lenni, csupán határozott önbizalommal bírni. A cél, önmagunk megismerése.

Kizárni minden negatívumot. Emlékszem még az érzésre gyerekkoromból, amikor felhőtlenül jól tudtam érezni magam. Tiniként is, csak lazulni. Most, harminc éves koromra pedig néha azon kapom magam, hogy az esti baráti beszélgetésen is ugrál a lábam és nézek bambán, mire a barátaim kérdezik, hogy hol járok. Hát mindenhol, csak ott nem. Ez nagyon rossz. Nem élem meg a pillanatot és beengedem a negatív impulzusokat. Meg kellett tanulnom ezeket kizárni.A képlet pedig nagyon egyszerű rá: bármi is az, ha tudsz rajta változtatni, úgy is fogsz és alakul. Ha valamin nem tudsz változtatni, akkor pedig azért nincs értelme kattogni rajta. Ne kifogásokat keress, hogy miért nem azt csinálod amit akarsz és miért nem érzed jól magad az adott pillanatban. Zárd ki a zavaró tényezőket. Emlékszel milyen érzés volt abban a pillanatban ott lenni, amikor a gimis szerelmed törte össze a szíved? Amikor Karácsonykor vártad az ajándékokat és végül megkaptad őket? És amikor az az egy gombóc fagyi volt a legjobb dolog a világon? A cél kizárni a zavaró tényezőket és ilyen gyermeki, őszinte izgalmat, boldogságot érezni — lehetőleg mindennap.

Meg fogok halni. A hideg is kiráz ahogy leírom. Emlékszem, hogy néhány éves koromban szüleim azzal nyugtattak, hogy majd 2000-re kitalálják az örök élet elixírjét. Hát 15 év telt el és azóta sem tudok a létezéséről Szíven ütött, amikor meghallgattam Steve Jobs stanford-i beszédét. Ahogy a halálról beszélt? A legdurvább motivációnak hozta fel, hogy az elmúlásunk miatt kell maradandót alkotnunk és kiélvezni a maximumot amíg itt vagyunk. Prince EA szerint az emberek 25 évesen halottak, pedig 80 évesen halnak meg. Halottak lesznek belül, mert feladják az álmaikat. Én át tudom már érezni, sokszor tettem fel a kérdést, hogy minek az egész? A boldog és értékteremtő pillanatokért. Sam Altman gyönyörűen leírta: a napok hosszúak, de az évtizedek rövidek. Hát még az élet. 2015 októbere van és csak most kezdődött az év. Az év? Most jöttem haza Amerikából, pedig annak már több mint 4 éve. De hát a diplomázásom is most volt? Az a most igazából 7 éve — és így tovább. Make it count. Csináld azt ami a legeslegboldogabbá tesz. Ne tölts időt olyan munkában és kapcsolatban ami nem tesz boldoggá. Ha több hét óta úgy érzed hogy nem jó, válts! Akkor is ha ott nem tudod, hogy mi a következő. Merj ÉLNI és érezz teljes odaadással.

Az idő az egyetlen amit nem kaphatunk vissza, bármekkora vagyonunk is lesz. Amit biztosan mondanék a fiatalabbkori magamnak, az az, hogy a meg-nem-tett utatkat vállald be.

A 20-as éveinkben bőven belefér egy don’t-give-a-fuck attitűd, ahol csak élünk bele a mába és carpe diem meg minden. Kedvenc zenekarom a Nickelback, először Amerikában hallhattam őket. Annyira állat volt, hogy megfogadtam, hogy amikor a közelembe lesznek, elmegyek a koncertjükre. Aztán pár évre rá, mikor Budapesten éltem és Párizsban koncerteztek, lebeszéltem magam róla, hogy jajj nemrég voltam Párizsban, meg drága lenne, blablabla. Hát azóta is bánom. Csak meg kell tenni -főleg fiatalon- mindent ami hülyeség.

Hiszem, hogy a gyermeki álmok iránti vágyakozás erős lökés tud lenni a megvalósításban. Ezt hívják sokanszenvedélynek. Legyenek céljaid! Ezek az álmainkból jönnek, de hogy azokat megvalósítsuk és ki tudjunk tartani, szenvedélyre van szükség. Ez a sokszor önkívületi érzés, ami reggel kilök az ágyból, ami által a sok szar mellett is pörgünk tovább. Ehhez egy óriási segítség, hogy tiszta, világos céljaink legyenek, amiket napra, hétre és évekre is tervezünk és folyamatosan értékelünk és finomítunk. (Készíts ilyet te is magadnak!) Michael Jordan úgy fogalmazott, hogy a “játék minden percét és izzadtságát imádta”. Legyen célunk a világon a legjobbnak lenni. Még ha el is bukunk, csak gazdagodunk: élménnyel, tapasztalattal, tudással. És azért Scottie Pippennek sem volt rossz a karriere…

Just do it. Az álmok akkor válnak valóra, ha teszünk értük. Beszélni, álmodni olyan sok dologról lehet, de a tettek azok amik meghatároznak minket. És azok a dolgok pedig, amiket ma teszünk, befolyásolják a holnapunkat és hogy hol leszünk 5 év múlva. Ha bármi eszünkbe jut és álmodunk róla – amit ugye kell is -, akkor nézzük meg, hogy mit tehetünk ma és holnap azért, hogy megvalósuljon. Ha úgy döntünk, hogy éppen semmit, akkor tegyük félre. A tini magamnak odaadnám David Allen Getting Things Done című könyvét és kötelezővé tenném az elsajátítását: mindent írj le és a hét egy tetszőleges napján elemezd, majd dönts: egyből vagy több lépésben elvégezhető, vagy majd valamikor visszatérsz hozzá. Így könnyebb lesz priorizálni dolgokat és konkrétan meg is valósítani azokat. Nem csak a kemény munka, hanem az okosan kitalált munkamenet is számít. Ha valami nehezen megy, annak általában két oka van: vagy nem vagy benne olyan jó és nem biztos, hogy azzal kéne foglalkoznod, vagy nincs itt az ideje, tedd félre és nézd meg néhány hónap vagy év múlva.

Merj kérni. A világ egyik legőszintébb és legvarázslatosabb mondata: Segíts, kérlek! Merd megkérdezni azt, amit teljesen kizártnak tartasz, hogy igent mondanak rá. Merj vágyni arra, ami elérhetetlennek tűnik. Biztos volt már veled olyan, hogy valamit full egyértelműnek vettél, kérted, mégis nemet mondtak rá – aztán nem is értetted miért, hisz semmi olyan nem volt benne. Na hát ha ez megtörténhet, miért ne történne meg az ellenkezője. Engem ez a gondolat ébresztett rá és azóta tényleg mindent megkérdezek. Így jutottam be az Oktober Fest-en egy sátorba – pedig teljesen esélytelennek látszott; vagy így mehettem vissza ösztöndíjjal Amerikába tanulni. Csak kérdeztem, kértem. És ha létezik a vonzás törvénye, akkor ez bizonyítja: merd kérni azt, amire vágysz.

Segíts. Nem hiszek az önzetlen tettekben, hisz az legönzetlenebb is valamilyen kielégülést, örömöt okoz számunkra. Attól még segítsünk másokon, adjunk vissza ott ahol tudunk. Mosolyogjunk. Akkor is legyünk jó arcok, amikor semmi okunk nem lenne rá.

Áldozatok. Nem leszünk jók, ha nem szeretjük azt, amit csinálunk, plusz az életben sem teljesedhetünk ki és nem leszünk boldogok. Nagyon keményen kell dolgozni. Szokták mondani, hogy valaki egyik pillanatról a másikra lett sikeres. Persze, csak előtte évek kemény munkája előzte meg azt a pillanatot. Lesznek akiknek nem fog tetszeni, hogy mindent beleadunk – őket ignoráljuk. A work hard egyben work smart. Megtanultam, ha előrelátóan hozunk olyan áldozatokat, amiket a legtöbben nem tesznek, akkor olyan életünk lesz, amit a legtöbben nem engedhetnek meg maguknak. Give and take. Simple.

Ha ideges vagy, vezesd le egyből, majd gondolkozz és csak utána cselekedj. Én hamar dühbe jövök és ezt elnyomtam magamban. Ez pedig senkinek sem jó — tapasztalatból tudom. Nem tudok koncentrálni, feszült leszek. Ezért ha bármilyen veszekedés van, sosem ott beszélem meg, hanem pár órával később vagy másnap egy semleges helyszínen. S mindig a másik felet kérem, hogy mondja el a problémáját és nyugodt körülmények között keressük meg a megoldást. A dühre a megváltás akkor jött, amikor Tiger Woods-ról olvastam. Amikor ő elront valamit, belecsapja az ütőjét a földbe, vagy akár el is dobja, üvölt. Ez nem azért van, mert elveszti a kontrollt, hanem pont az ellenkezője: pszichológusok szerint 3 másodpercünk van, hogy kimenjen belőlünk a düh. Kipróbáltam és ez valóban így is van. Szuper trükk. Azóta ezt alkalmazom és hamar lenyugszom, kiszáll belőlem az idegesség. A legfontosabb része ezután jön: higgadt fejjel kezdek el cselekedni.

Napoleon Hill után szabadon egy modern mesterelmecsoport nagyon motiváló tud lenni. Vegyük magunk körbe hasonló értékrendű, a saját megítélésük szerint sikeres, boldog emberekkel. Legyen szó egy sörözésről vagy egy konkrét probléma átbeszéléséről, ez a kör feltölt és segít fejlődni. Tapasztalatom szerint több mód van ilyen kialakítására: akár közösen létrehozni (Mentorship.hu) vagy igyekezni, hogy csatlakozhass ilyen körökbe (Egyetemi alumni, Kürt Akadémia, Első Millióm, Példakép, TEDx).

A legjobb barátaid átlaga vagy. Vagyis azoknak akikkel a legtöbb időt töltöd. Na most nézz körbe magadban. Sose akarj a legokosabb lenni a szobában. Tedd félre az egód, sőt felejtsd el, hogy létezik, ha tudod írtsd ki! Vedd magad körbe érdekes, sikeres emberekkel. Legyenek a mentoraid az élet különböző területein, tanácsadóid az üzletben, dolgozz nekik vagy alkalmazd őket. Szerencsés az, aki ilyen emberekkel valós és mély kapcsolatot alakíthat ki. Ami ebben számomra az egyik legérdekesebb, hogy ez nem egy oda-vissza kétirányú utca; valahol beleadsz, majd máshol kijön. Aki neked segít, ő mástól kapta és ez így megy tovább. Számomra ez az egyik legszebb és őszintébb dolog a világban. (Btw., ennek a couchsurfing egy csodálatos példája.)

You have to lead when no one is following you yet. Ez a siker egyik titkos kulcsa. Meg kell találnod azt, amiért ide születtél. Ezt sokszor elhessegetik az emberek, hogy ráérnek vele, de ez nem igaz. Most van a te időd és most csináld amit kell. Hogy ezt megtaláld és véghez vidd, kőkemény fókusz és magadba vetett hit kell – leginkább akkor, amikor más még nem hisz benned… Aztán persze elkezdenek hinni, mert jönnek a bizonyítékok. Ez az a pont ahol a kapcsolati tőkét ki kell építeni és a meghatározó emberekkel valós, mély élmények mentén törekedni az együttműködésre. Ezek lesznek azok az emberek, akiktől segítséget lehet kérni, amikor szükség van rá – és fordítva.

Slow life egy jó dolog. Nem véletlen, hogy mindenki a nyugit keresi. Szerintem – de tuti vannak rá statisztikák – mi egy nap több impulzussal találkozunk, mint néhány tíz éve egy év alatt. Álljunk meg egy pillanatra. Álljunk fel az asztalunktól ebédelni és élvezzük a falatot. Legyen ebédpartnerünk és élvezzük a beszélgetést is. Találkozzunk több emberrel, töltsük el az időt minőségien. Ne a Facebook feedünkbe feledkezzünk bele, hanem olvassunk egy jó könyvet vagy egy hosszabb és értékes Medium bejegyzést, nézzünk meg egy TED talkot. Ne pazaroljuk az időnket dolgokra, amik nem elégítenek ki bármilyen szinten is.

Nem. Tudj nemet mondani – másoknak és legfőképpen magadnak. Zárd ki az életedből a homokot, vizet. Ezalatt azt értem, hogy legyen egy rangsorod, amiből tudod mi az igazán fontos. És mindaz(ok), ami/akik nem ad(nak) hozzá, zárd ki. Mondj nemet a huszadik kávézásra, meetingre. Fájó nem megnézni a századik idióta YouTube klipet vagy sorozatot, még szarabb egy régi havert/barátot leépíteni – pedig anno annyira egy hullámhosszon voltatok és most mégsem. Az elején fájni fog, nagyon. De utána a szabad tér és a kiteljesedés lesz a jutalom – ez pedig egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb élethez vezet.

Az aggódás egy felesleges dolog, ahogyan a harag is. Utóbbi egy olyan “támadás” mások ellen, ami saját magunkban tesz kárt. Az aggódás, utálat, harag mind egy tőre vezethető vissza: nincs értelmük. Ezt valahogy be kell vésnünk az agyunkba. Ne utáljunk és ne ítéljünk embereket azért mert sikeresek, hanem örüljünk nekik és ugyanakkor ignoráljuk azokat akik nekünk akarnak rosszat. A legtöbb ilyen dolog nem is annyira para, mint gondolnánk. A kockázat sosem akkora, mint hisszük. Az utálattal, haraggal vagy bosszúval sosem oldjuk meg a problémát. Fogadjuk el, hogy ezek természetesek, még akár “depisek” is lehetünk. Elég beszédes a mondás, hogy semmilyen kimagasló művészeti alkotás nem született boldogságból. Sokszor azért temetkezünk munkába, hogy ne kelljen valamivel vagy valakikkel szembe nézni. Kemény rájönni, hogy nem vagyok egyedül ezzel vagy azzal a problémával. Fogadjuk el, ez természetes és az élet része. A többinél inkább bocsáss meg az embereknek, ne vágj át senkit és legfőképpen ne égessünk fel hidakat. Amúgy meg olyan nincs, hogy idővel ne múlna el, csak engedd el. Alkalmazkodj a változáshoz.

Őszintén értékelni, hálásnak lenni, sőt elfogadni azt amink van, a boldogság fundamentuma. Nekem az segít, hogy néha egy pillanatra megállok, mélyeket lélegzem és abban a pillanatban boldogságot érzek magamban. Mindig lesznek akik sikeresebbek nálunk vagy éppen még nem tartanak ott. De ez nem egy verseny egymással, hanem mindig önmagunkkal és a saját magunknak felállított elvárásoknak kell versenyeznünk. Fábián Laci olimpiai-, és világbajnok barátom mondta, hogy ő mindennap úgy ment le edzeni, hogy a tegnapi csúcsát szeretné megdönteni. És ha ő a legjobb a világon, akkor önmagával kell megküzdenie. Éppen ezért ne ítélj, hogy ne ítéltess. Sosem láthatjuk az érem két oldalát, hát még a peremét. Mindig van a sztorinak egy része amit nem tudunk. Ezért az előítéleteket ki kell irtani magunkból.

Élj a Komfortzónádon kívül és merj kockáztatni. Sok emberrel csak úgy történnek dolgok, sőt maga az élet is csak úgy történik velük. Többször kerültem olyan szituációkba, ahol csak azon kaptam magam, hogy ez de érdekes, milyen jó lehetőség vagy épp milyen rossz. De sodort az ár. Full random volt. … Van egy mondás, miszerint az átlag ember térdepel a körülményei előtt, de a varázsló előtt a körülmények térdepelnek. Hát fordítsd meg az asztalt és merj az álmaid felé tenni. Ehhez szedd össze az összes benned lévő tüzet és szenvedélyed, aztán csináld. Ehhez kellenek a tervek és az önismeret. Akinek tervei vannak és tudatosan tör előre, nem is kockáztat igazából – még ha úgy is tűnik. Így lesz látható merre tartunk és ahhoz képest merre szeretnénk tartani. Van olyan, hogy egy hirtelen lehetőség bukkan elő a semmiből – ha még hülyén is néz ki kívülről – merjünk egy nagyot ugrani. Pont. Mégis, sokan félnek a magánéletben vagy karrierben kockáztatni: odamenni ahhoz a csajhoz, pasihoz aki tetszik, jelentkezni egy állásra vagy elindítani egy vállalkozást. Pedig szembe kéne nézni a félelemmel és a legrosszabbal ami történhet: ez pedig az elbukás, visszautasítás. So what? Move the fuck on. Jöhet a következő kihívás. Miért ilyen egyszerű ezt leírni? A válasz (egyszerű leírni és egy idő után csinálni): mert megvan a magunkba vetett hit, hogy bármi jöhet, mi akkor is megyünk tovább. Nem külső körülményeken, hanem a magunkba fektetett hiten kell ennek alapulnia – ez pedig megrendíthetetlen. Nem az a kérdés hányszor bukunk el, hanem hogy eggyel többször tudjunk felállni.

Megbánás. Gimiben volt egy lány aki nagyon tetszett és nem mertem elmondani neki. Sőt, szemét voltam vele. Azóta bánom, hogy nem tettem meg, nem álltam elé, nem csókoltam meg. Ha kétséged van, inkább tedd meg. Ha bárminél úgy érezzük, hogy ezt nem kéne megtenni, tegyük meg. Csináljunk hülyét magunkból, kilépve a komfortzónából. Életünk végén inkább úgy nézzünk vissza, hogy mennyi minden hülyeséget csináltunk, mint hogy mennyi mindent nem. Régóta úgy élem az életem, hogy egy kérdést sose tehessek fel: “Mi lett volna ha”. Erre mindig tudnom kell a választ, mert így tudom, hogy én minden tőlem, tudásomtól és akaratomtól való maximumot megtettem. Inkább csináljuk a dolgokat, mint beszéljünk rólunk. Az eredmények magukért szólnak. Ennyi.

Csinálj valami újat. Gyakran. Elég sok haszna van ennek: frissen tart, szélesíti a világnézeted, izgalmassá teszi az életed, ami pedig boldogabbá tesz. Hajlamos vagyok begubózódni a szobámba és csak Xboxozni, vagy a rutinjaimban maradni. Amik persze kellenek, de nem szabad, hogy az élet egy megrendezett dolog legyen, bele kell “tervezni” a spontaneitást is. Utazzunk el valami új helyre minden hónapban és találjunk ki minden évre valami új, király, még akár kockázatosnak tűnő dolgot is.

Rutinok, szokások és rendszer. Ha visszamehetnék 10-15 évet, az egyik legfontosabb tanácsom az lenne magamnak, hogy alakíts ki egy rendszert. Lusta voltam mindig is. Ezért is érek el sikereket, mert a lustaságom sarkall out of the box megoldásokra és csak-azért-is megcsinálni amit kell. Jó példa erre a reggel, amikor régen el tudtam cseszni 1-1.5 órát az ágyban. Ma már erőszakkal rászoktattam magam egy rutinra, amit ahogy mondani szokták, álmomból felébresztve is tudok. Így nem kell gondolkoznia az agyamnak, csak cselekszem: felébredek, iszom egy pohár vizet, meghallgatok egy számot, reggelizem, közben egy TED vagy sorozat, közben gyors mail, slack, facebook, üzenetek nézése, hírolvasás vagy későbbre mentés, telefonálás. Jelenleg ez az első egy órám. Ezután edzek 30-60 percet amikor csak tudok és egyből utána kaja majd leülök 1-2 órát a géphez. Ez a rutin ad egy keretet a napomnak és tudom mikre érdemes fókuszálni. Hogy működjön a keret, GTD-t (Get Things Done) használok és Wunderlistbe, Evernoteba meg Asanaba írom az egyes dolgaim. Valamint van egy temptation buliding-nek nevezett technika, ami azt mondja, hogy pl ha Xboxozni vagy sörözni szeretnél a haverokkal, azt csak akkor teheted meg, ha az aznapi teendőid (egy cikk írás, projekt leadás, vagy éppen edzés) elvégezted.

Tartsd formában magad, fizikailag és mentálisan is. Kiskorom óta sportoltam, 10 éves korom óta versenyszerűen röplabdáztam. Aztán egyetem vége felé egy röplabda edzésen kiment a térdem: teljes térdszalagszakadás és részleges porcleválás. Műtét. Gyógytorna, rehabilitáció. Brutál. Utána a sport háttérbe került az életemben és nem mozogtam rendesen. Habár fizikailag nem éreztem, de mentálisan és közérzetileg annál inkább. 27 éves korom körül újrakezdtem és igyekszem mindennap minimum fél órát edzeni. De vannak király appok, videók amik napi 7 perces mozgással fitten tartanak. Ez a 7 Minute Workout. Vagy a Sleep Cycle, ami az alvásban és ébredésben segít: figyeli a mozgásod és a legjobb pillanatban ébreszt. A lényeg, hogy csinálj valamit. Mozogjunk, együnk egészségesen, aludjuk ki magunkat és mozduljunk ki időről-időre.

Pénz. Ahogy filozofálgattunk ezeken, feljött az érv, hogy persze ezek könnyűek mind, ha van biztonsági hálója az embernek. Ezt pedig sokszor a pénzzel azonosítják. Szerencsésnek mondhatnak, mert jó családból jövök. Ez nekem elsősorban a nevelést, az értékeket, a felhőtlen és boldog gyermekkort jelenti — és igen, kaptam anyagi támogatást: volt hol laknom, volt mit ennem, minden tavasszal és nyáron vakációztunk, bejártuk a fél világot és egyke gyerekként sok mindent megkaptam (de nem mindent:)). Szokták mondani, hogy a pénz nem boldogít. Szerintem ez emberenként változik. Egy biztos: bizonyos vagyoni szinten az emberek egyszerűen máshogy gondolkoznak. Emlékszem, amikor Los Angelesben tanultam és a szüleimtől kapott pármilliós autót el kellett adni, mert nem volt pénzem. Lakótársakkal éltem egy szar környéken. Pedig vágytam a jóra, utazni akartam. Kreatívnak kellett lennem és úgy spóroltam össze az utazásra valót, hogy nem vettem magamnak kaját, hanem beültem “free food” eventekre az egyetemen. Így összejött az a párszáz dollár ami kellett a tavaszi szüneti kiruccanásra. Persze azt is low budgetben és couch surfingelve csináltuk meg. Annak ellenére, hogy imádom a minőséget és a jó hoteleket, – szerencsére többször volt benne részem – az a couch surfinges utazás a legjobbak között van — úgy ahogy az a periódus is. A pénz egyet tud adni: szabadságot. Szabadságot a stressztől és a függéstől. Ezért a tőkénket Bourdieu-i értelemben jól kell felhasználni és transzformálni. Anno én a tudás-, és kapcsolati tőkémet használtam fel, úgy hogy jó áron vállaltunk honlapokat, amit nekem egyetemista jó arcok fillérekért csináltak meg. Ezen az árrésen tudtam érvényesülni. Legyen bármi amivel foglalkozom, nekem a szenvedélyem és a hobbim is. Akár ingyen is csinálnám. De iszonyat jó érzés amikor megfizetik az értéket amit képviselsz te és a munkád. Ma már nem az számít, hogy milyen olcsó a beker ár, hanem hogy időben és minőségben legyen meg — és így is nehéz. Biztos vagyok benne, hogy Peter Thiel Zero to One elvén évtizedekben és teljesen más léptékben gondolkozik, amire jelenleg az én agyam nem tud ráállni, pont a pénzügyi szint és lehetőségek miatt sem. Amit viszont tudok, hogy élményekre és a fejlődésünkre való költést szinte sosem, míg néhány tárgyra való költést megbántam már.

“Bárcsak úgy élnénk ahogy élünk” – mondta egy kellemes nyári balatoni napon egy barátom poénból. De milyen mély gondolatok is ezek. Nyilván mindig többre vágyunk, ezek a kihívások az életben. Például emlékszem ahogy gimiben mikor a Közgázra (ma Corvinus) vágytam, sokszor csak arra csavarogtam vagy még az akkor működő Rioban buli közben leültem egy székre és néztem. Aztán mikor bekerültem és első nap beléptem rajta, csodáltam, hogy úristen én itt vagyok ezek között a “nagyok” között. Majd természetessé vált az egész és már egy amerikai egyetemre vágytam a nagyvilágba. Para volt, hogy be jutok-e a Közgázra, majd hogy lessz-e elég pontom a külföldi suliba. Problémának éltem meg, hogy nem vagyok elég jó matekból vagy nem tudok megfelelő szinten angolul. Sok sok probléma. Ezek azok a problémák, aminek örülni kell. A szülinapom utáni héten egy találkozót át kellett rakni és habár nagyon szerettem volna arra a hétre bezsúfolni, a naptáram tele volt és csak egy-két héttel későbbre sikerült. Ez is probléma, de örülni kell neki. Addig jó amíg ilyenek vannak és pörög az élet. Ezért pedig csak mi vagyunk a felelősek és tennünk kell érte. Mindig megnézni, hogy a gyengeségeinkből hogyan lehet előnyt kovácsolni. Például az amerikai ösztöndíj felvételimen konkrétan elmondtam, hogy azért is szeretnék kimenni, hogy fejlesszem az angolom, így ezt róhatják fel gyengeségnek. A problémákat, vagy jobban mondva kihívásokat mindig a megfelelő perspektívába kell tenni és örömmel teljesíteni őket. Ezek lehetőséget rejtenek magukban, az pedig fejlődést és új kalandokat jelent.

Hogy most, harminc évesen mi lenne az egy mondatos tanácsom? A boldogságunk maximalizálása. Azt mondanám a tizenéves magamnak, hogy ne pörögjem túl a dolgokat, valahogy úgy is lesz. Mindig minden cselekedetem a boldogság irányába vigyen. Majd megnézzük, hogy 60 évesen hogy látom:)

Bootstrap vagy befektetés? – mindig kemény kérdés és mindkét irányba lehet pro/contra érvelni. Én személy szerint abban hiszek, hogy minél későbbi fázisban érdemes befektetőt találni. A késői fázis nem termék érettséget, hanem érték érettséget jelent. Milyen érték van már a a szereplők (ötletgazda csapat, piac és befektető) számára, hogy érdemes legyen a házasságról beszélni.

Cikkem ennek a pontnak a megtalálását hivatott elősegíteni. A 3 leggyakoribb módja annak, ha valaki saját erőből szeretne felemelkedni még a skálázási szakaszban:

• A termék egy egyszerű verzióját elkészíteni majd a felhasználószerzésre fókuszálni. Ha ezt a megközelítést követed, akkor egyvalamit mindenképp végig kell gondolnod: elegendő mértékben elnyeri-e a terméked a fogyasztók szeretetét, elég erős-e a marketing ahhoz, hogy virálisan terjedhessen, és van-e elég pénz a bankszámládon arra az időszakra, amíg várod a bevételt. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy ez csak product/market fit mellett érhető el, ám ha elég időt fordítasz az értékesítés előtti szakaszra (pre-sale), vagyis a termék konkrét előállítása előtt már az értékajánlatra fókuszálsz, akkor kivitelezhető. Vagy ha van egy használaton kívüli terméked, akkor kijátszhatod, hogy annak ingyenes elérhetőségével a felhasználókat átvezeted a megvásárolható termékre.
• Kezdetben – mialatt folyik az automatizálás és az előállítás- olyan szolgáltatást nyújtani, ami szoros kapcsolaton alapul. Ebben az esetben jó első lépés lehet a konzultáció. Ez alatt kialakítható az egyes folyamatok automatizálása, és az előállítás. Úgy ajánlhatod a termékedet, mit idő-és pénzmegtakarító megoldás. Idővel rájössz, hogy ezzel tönkretetted a saját szolgáltatásalapú bevételi forrásodat, de kompenzálódsz azzal, hogy a termék sokkal elterjedtebb és skálázhatóbb lesz.
• Olyan szolgáltatás kialakítása, ami szakértelmet kíván, olyat, amit csak te tudsz, nehéz automatizálni vagy hasonló színvonalon lemásolni, miközben one-to-many alapon működik. Utóbbi alatt azt kell érteni, hogy egyszerre több felhasználó igényét is kielégíted, ahelyett, hogy órákat töltetnél egy felhasználói problémamegoldásával, ahogy ez például a konzultáció esetében zajlik. Ennek egy klasszikus példája a tanítás. Ebben a megközelítésben valójában a tudást adod át, olyan magas szinten és minőségben, amiért az emberek hajlandóak plusz pénzt fizetni. Az így befolyt összegből tartalékolhatsz, és a termékfejlesztésre fordíthatod.

Esettanulmánynak nézzük a BizeeBee alapítójának a gondolkodását. Az út, amit választott: a harmadik megközelítés volt a befutó, hiszen az első variációra még nem állt készen a BizeeBee, a másodikhoz, pedig nem volt elég tőkéje. Itt lép be a long tail model. Nem megy egyik napról a másikra, csakis hosszú évek, nagy erőfeszítések és sok tapasztalat útján lehet sikerre vinni álmunkat.

Amikor az elején belefogunk, érdemes olyan üzleti modellt kitalálni, ami a megismételhető bevételt teszi lehetővé. Ehhez az alábbi kérdéseket tegyük fel magunknak:

• a bevétel hogy kapcsolódik a sales és marketing tevékenységhez
• mennyire hasznos, ha otthonosabban mozogsz a különféle sales és marketing technikák területén, és elegendő időt hagysz ezek kibontakozására, hogy valóban sikert érjenek el
• milyen fontos mérni a kísérletek sikerességét, és abba az egyben pénzt és energiát fektetni, ami valóban helytáll és működik, a többit hagyni

Vedd számba miért hajlandóak az emberek fizetni, és azt is, hogy mekkora költséggel jár az ügyfélszerzés, majd ezek alapján vezesd elő a szolgáltatást.

Vállalkozásaimban az alapokkal kezdem a kalkulációt: mennyibe kerül egy hónap működés és mennyit hajlandóak fizetni érte a vevők, valamint pontos CRM ügyféllista készítés. Tehát volt kell egy minta, ami alapján megállapítható, hogy havonta mennyi bevétel várható.

Ha a semmiből indulsz, irány a Lean! Az első, hogy elég pénzt gyűjts össze ahhoz, hogy 6-9 (esetleg több) hónap felkészülést is megengedhess magadnak. Ez idő alatt tapasztalatokat és adatokat szerzel a sales és marketing tevékenység révén – mely vonzza a fogyasztókat – miközben azt is kiderítheted kik fognak fizetni a termékedért. Ha nem termékalapú, hanem inkább szolgáltatásalapú a vállalkozásod, akkor szerencséd van, hiszen már az első naptól kezdve számíthatsz bevételre!

Amerikában szerencsém volt találkozni Fabian Geyrhalterrel, egy osztrák származású kreatív elmével, akié az egyik legsikeresebb los angeles-i branding ügynökség. Úgy egy éve teljes rebrandingen vitte keresztül a cégét, aminek egyik okozata a nagyobb StartUp fókusz lett. (Ez itt NEM a reklám helye, de megnézve a Finien.com oldalát, szerencsés az akinek van 100.000 USD-a kifizetni a full branding !!StartUp!! csomagot.) ((Zárójel kettő: más mérték van ott meg itt, na:))

A címet és a gondolatokat a Finien blogjáról vettem és gondoltam tovább. Nem olyan tragikus ez, mint amilyennek elsőre hangzik, de igen, Fabian szeretné, ha elképzelnénk új vállalkozásunk halálát. Lássuk, mire jó ez!

Hagyjuk a missziót, filozófiát, küldetéstudatot, USP-t, haszon bemutatásokat.. Írjunk gyászbeszédet! Hiszem, hogy mindig szükséges a hosszú távú vízió éppúgy, mint a rövid távú. Kvázi, ahogy tudom milyen lépéseket kell tennem ma és holnap, úgy talán érdemes megírni a saját márkánk gyászbeszédét az alapítás szakaszában – akármilyen kegyetlen dolog. Be kell látnunk azonban, hogy a későbbiekben hasznos lehet a brand kialakítása során, ha rámutatunk vállalkozásunk értékeire. Ezek a beszédek általában rövidek, lényegre törőek és a csupán csak pozitív tulajdonságokat emelnek ki az elhunytról. Itt tehát a lehetőség, hogy mélyebbre ássunk (természetesen csak átvitt értelemben) és felfedjük márkánk lelkének legbelsőbb titkait, szélesebb körű társadalmi hasznát. Bele tudunk gondolni, milyen örökséget szeretnénk magunk után hagyni, miként vélekedjenek az emberek. Egy márka ugyanis csak akkor képes hosszú távú pozitív hatást kifejteni, ha annak jelentős társadalmi vonatkozása is van, változást hoz az emberek életébe.

Ez az, amiért a gyászbeszéd nagyon hatékony eszköz lehet a brand építés kezdeti szakaszán. Az képzelőerőnek köszönhetően természetesen hasznossága mellett még szórakoztató is a feladat, ami egy ilyen beszédről a való életben ritkán mondható el.

Rövid vagy hosszú távon gondolkozzunk? Mindkettő!

Fabian sok éves tapasztalata és gyakorlása során felfedezett egy másik, de legalább annyira fontos megállapítást: a vállalkozásunk halálának realizálását és ennek fontosságát; Miként fog távozni vállalkozásunk az élők sorából? Ez felfedi majd hosszú távú céljainkat: Megvásárolja majd a MediaMarkt vagy a Facebook a céget, felfejleszti és szétosztja a piacon? A Marissa Mayer portfoliójának tagja lesz majd, mi pedig jutányos árat kapunk érte? Plusz, azt sem tudhatjuk, hogy a Yahoo! mit kezd majd velünk? Mi az 5 vagy 10 éves üzleti tervünk? Ha egyszer eljön a vége, hogyan szeretnéd, hogy megtörténjen? Ez a kis betekintés segítséget nyújthat majd a business és brand stratégia kialakításában.

Ezek mellett pedig ki kell találni, hogy az 5 vagy 10 éves tervünk érdekében mit kell ma, holnap vagy egy hét és egy hónap múlva tennünk. Lehet, hogy ma egy gyászbeszéd megírása, holnap pedig 5 ügyféltalálkozó vagy csak egy jó alvás hétvégén. Tudnunk kell, miként tudjuk a céljainkat apró lépésekkel elérni. Ehhez pedig a fent leírt módszer egy meghökkentő segédlet lehet.

Így lesz egy eredetileg negatív és szomorú gyászbeszédből segítség, frissen kibontakozó ötleted számára-és majd végignézheted, ahogy a tervezett növekedés után, a nyugdíjkorhatárt átlépve vállalkozásod eljut a boldog befejezésig.